Portik és Rohác újra terítéken!

Perújítást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla a Prisztás-ügyben, közölte az RTL Fókusz. Augusztusban számoltunk be arról, hogy a 90-es évek egyik nagy alvilági gyilkosságát most magára vállalta Josef Rohác úgy, hogy a bíróság 2016-ban H. Istvánt ítélte 15 év fegyházra az elkövetés miatt.

Roháč a közel nyolc órán át tartó kihallgatáson augusztusban részletes vallomást tett, a nyomozók kérdéseire pontosan elmondta a gyilkosság részleteit a védőügyvédje szerint.

A döntés annyiból váratlannak nevezhető, hogy októberben még azt írtuk, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Fővárosi Ítélőtáblának megküldött átiratában a perújítási indítvány elutasítását javasolja. Csiha Gábor főügyészségi szóvivő akkor az Index megkeresésére elmondta: perújítási eljárásnak akkor van helye, ha az adott ügyben addig még fel nem merült olyan új bizonyíték kerül elő, ami tartalmánál fogva megdönti a tényállást, hogy H. ölte meg Prisztást. Jozef Rohác „beismerése” az ügyészség álláspontja szerint nem számít ilyen új bizonyítéknak.

Jozef Rohác kedden beismerte a rendőrségen, hogy több mint két évtizede ő ölte meg Prisztás Józsefet.

 

 

olkt.hu/MTI

Kapcsolódó cikkek

Honnan ez a rengeteg pénz? Mi tudjuk.

O.L.K.T.

Shepherd: Ezért érzed a tüntetések után a csalódottságot

O.L.K.T.

Farkasházy Tivadar brutális családvédelmi akcióterve!

Rubóczki Tamás
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!