Péterfy Gergely: Követelem, hogy vezesse be a kormány a körmös vagy a tasli engedélyezését az iskolákba a diákok ellen!

0

„Takaró Mihály szerint az iskola nem a gyerekek igényeit kielégítő intézmény. Igaza is van. Egy gyerek szenvedjen.”

Ezzel a felütéssel kezdődik Péterfy Gergely író friss blogposztja, amiben Kásler Miklós emberminiszter szélsőjobboldali oktatáspolitikai háttéremberének friss megnyilatkozását elemzi.

A Magyar Nemzetnek arra kérdésére, hogy

„Ön szerint az előírt tananyagban szereplő olvasmányok meghozzák a gyerekek kedvét az olvasáshoz?”, a NAT színfalak mögötti fő befolyásolója azt válaszolta, hogy “Az iskola nem a gyermekek igényeit kielégítő intézmény, hanem az a feladata, hogy átörökítse a nemzeti kultúrát.”

Péterfy így karikírozza a Takaró válaszából és az egész, általa befolyásolt alaptantervből áradó szellemiséget:

„Egy gyerek szenvedjen. Érezze, hogy egy kis senki a nagyhatalmú felnőttek között. A joga annyi, hogy kussol, megcsinálja, amit mondanak neki, és főképp: nem zavarja a felnőtteket felesleges kérdésekkel. Csöndben ül az órán, bemagolja a leckét, és ha nem mondja fel hibátlanul, egyes. Jelentés, körmös, Wass Albert.”

Hogy utána keserű realizmussal megállapítsa:

„Az ország több mint fele nyilván egyetért ezzel.”

Péterfy írása innentől kezdve azzal a Takaró válaszából is jól kiérezhető hozzáállással foglalkozik, amit a Magyar Néphadsereg tisztjei nekünk, sorkatonáknak annak idején a

„Nehogymá jól érezzék magukat!”

mottóban foglaltak össze.

„(…) nagy sikerrel terjednek a Facebookon a „hozzuk vissza a sorkatonaságot, mert az legalább férfivá nevelt” tartalmú posztok is.”

– írja Péterfy, hogy utána részletesen is kifejtse, mi jár a Takaró-féle emberek fejében:

„A becsületes ember élete örömtelen. Ez Magyarország (és sok hasonló kelet-európai ország) lakóinak feldolgozhatatlan kultúrsokk. Ezek az emberek azt szeretnék, ha a következő generációk is megkapnák a társadalomtól azt a szenvedést, amit ők kaptak. A megaláztatást, a fizikai erőszakot, sallert, kokit, körmöst, szorongást és gyötrelmet az iskolában és a hadseregben.”

A bejegyzés legfontosabb része azt az alapkérdést feszegeti, hogy oké, hogy ilyenek ezek a rosszindulatú savanyújóskák, de miért zavarná őket annyira, hogy más jobban érzi magát náluk. Az író válasza:

„Ha az új generációk szabadon és örömelvű oktatásban és világban nőnének fel, ezek az emberek úgy éreznék, hogy veszítettek. Úgy éreznék, hogy mégsem nekik volt igazuk, és mindazt, amit az életük alatt végigszívtak, feleslegesen szívták végig. Aki rácseszett az életére, azt szeretné, hogy mindenki más is rácsesszen, különben nem lehet tovább titkolni, ki a lúzer. Mindenki tudni fogja.”

Péterfy ezt a gondolatmenetet továbbszőve általános világpolitikai következtetésekre jut:

„A populizmus egyik nagy felhajtóereje ez a társadalmi bosszúvágy, amely végső soron úgy működik, mint egy pilótajáték: az idősebb generációk a szenvedésük, boldogtalan gyerekkoruk és megaláztatásaik milliócskáit fektették be, és ez a befektetés akkor kamatozik, amikor a következő generációt szenvedni látják. Másként futhatnak a pénzük után, amit egy élet szenvedésével kuporgattak össze, lemondva a szabadságról, méltóságról és örömről.”

A bejegyzés vége fel próbálja tüzelni a nem rosszindulatú olvasókat:

„Mindent el kell követni, hogy összeomoljon ez a társadalmi hazárdjáték (…), különben a következő és azutáni generációknak (akkor már a mi hibánkból is) még több szenvedéssel kell majd szembenézniük.”

Forrás Magyar Nemzet