Péterffy Attila új pécsi polgármester megkezdte a fideszes üzelmek átvilágítását!

Pénteken már három, jövő kedden újabb négy pécsi önkormányzati többségű gazdálkodó szervezetnél kezdődik meg az ellenőrzés.

Egy hét sem telt el az önkormányzati választás óta, és Pécs új, az ellenzéki szövetség által támogatott polgármestere, Péterffy Attila elindította három pécsi önkormányzati cég átvilágítását, értesült a Szabad Pécs.

Lapunk megkereste Bodnár Imrét, az átvilágítással megbízott, kizárólag pécsi ügyvédekből álló csoport vezetőjét.

Ő megerősítette azt a Szabad Pécsnek, hogy ma, azaz pénteken a Zsolnay Örökségkezelőnél, a Tettye Forrásháznál és a Pécsi Vagyonhasznosítónál is jártak Péterffy Attilával, és találkoztak a pécsi önkormányzati többségi tulajdonban álló gazdálkodó szervezetek vezetőivel.

“Keményen indít Péterffy – A Fidesznek nem tetszik a rendszer”

Az ügyvéd azt mondta, hogy az ellenőrzés elsősorban a vagyongazdálkodást célozza, hogy az felelősen és a szabályoknak megfelelően történt-e. Az ügyvédek tehát a jogi ellenőrzésen túl a szerződésekre, beszerzésekre, pályáztatási folyamatokra is kíváncsiak.

Arra a kérdésre, hogy mikorra lesz eredmény, dr. Bodnár csak annyit mondott, hogy nagy stábbal dolgoznak, tehát jó esély van arra, hogy viszonylag hamar. A jövő kedden egyébként újabb négy pécsi önkormányzati társasághoz mennek el, és indítják el az átvilágítást.

Kapcsolódó cikkek

Mészáros Lőrinc vs. Mark Zuckerberg | Dumaaktuál | Comedy Club …

O.L.K.T.

Mindenki nyugodjon le a pics@ba: Matolcsy csak 10 milliárdot herdált el festményekre és szobrokra!

Rubóczki Tamás

Borkai! Konyec!

O.L.K.T.