Párbeszéd: Elfogadhatatlan az a fajta hazudozás amit a nyugdíjasokkal művel a Fidesz!

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője szerint a Fidesz 2018 áprilisában arra kapott megbízást, hogy működtesse az államot, még ha nem is tisztességes választás történt. Az állam múlt héten pénteken nem működött, legalapvetőbb funkcióját nem látta el, nem tudta időre elküldeni a nyugdíjakat – közölte.

Elmondta, a Párbeszéd elfogadhatatlannak tartja az erről történő tájékoztatást is. Amennyiben a kormány előre tudta, hogy probléma lesz, ki kellett volna állnia és tájékoztatni kellett volna a nyugdíjasokat a késedelmes kifizetésről – mutatott rá. Szerinte a kormánynak óvintézkedéseket is kellett volna tennie, a helyi önkormányzatokon keresztül biztosítania kellett volna, hogy azok, akik rászorulnak, élelmiszercsomagot, illetve egyéb ellátást kapjanak. Nem pedig szemrebbenés nélkül hazudoznia.


Kifogásolta, hogy a kormány miért nem kért bocsánatot a nyugdíjasoktól!

Jelezte, írásbeli kérdéssel fordulnak az illetékes minisztériumhoz, azt tudakolva, miért csúszott a kifizetés, mik lesznek a következményei, mikor indítanak vizsgálatot, és mi a garancia arra, hogy nem fordul ilyen elő többet.

olkt.hu

Kapcsolódó cikkek

Húszezer Fideszes lepte el az utcákat!

H Miklós

Hajrá Köztársaság

O.L.K.T.

KEDVES FIATALOK! TUDTOK INGLISÜL? VIDEÓ

O.L.K.T.