Összellenzék: A Fidesz-KDNP brancs ócska kis proliknak tartanak és lenéznek minket!

0

Hétfőn a MÁV székháza előtt tartott sajtótájékoztatót Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bősz Anett (független), Gréczy Zsolt (DK), Szél Bernadett (független), Barabás Richárd (Párbeszéd) és Csányi Tamás (Jobbik) képviselő.

A múlt hét szerdán indult el az a sorozat, amelynek keretében az ellenzéki képviselők felkeresik az állami vállalatok vezetőit és arra kérik őket, hogy utasítsák el a rabszolgatörvényt.

Bangóné Borbély Ildikó elmondta: az MVM vezetőjétől már kaptak választ arra a kérdésükre, hogy tervezik-e bevezetni a túlóratörvényben foglalt 400 órás túlmunkát. Mint kiderült,

nem tervezik, nem fogják alkalmazni.

A jövő héten a Postához fognak menni, mert fontosnak tartják, hogy ebben az ügyben minden eszközzel tiltakozzanak.

Szél Bernadett szerint az már kiderült, hogy a Fidesz-KDNP hogyan gondolkozik a dolgozó magyarokról:

Ócska kis proliknak tartanak és lenéznek minket

– mondta a képviselő. Szerinte a dolgozók nem számíthatnak a kormányra, ezért kell az ellenzéki képviselőknek kiállni mellettük.

A DK-s Gréczy Zsolt szerint

a rabszolgatörvény már kétszer megbukott.

Először amikor törvénytelenül mondta rá a Fidesz, hogy ez a törvény létezik. Másodszor a választók mondtak rá nemet, amikor a közvélemény-kutatásokból kiderült az elutasítása.

Minden képviselő kiemelte, hogy létrejött egy ellenzéki összefogás a kormánnyal szemben és a céljuk, hogy megbuktassák ezt a rendszert.

A sajtótájékoztató után a képviselők bementek a MÁV irodaházába és átadták a kérelmüket.

A Fidesz-kormány szerint a magyar dolgozó "ócska kis proli". A fideszesek lenéznek minden dolgozót. Semmibe veszik az ő akaratukat, nem hajlandóak visszavonni a gyalázatos rabszolgatörvényt. Így a cégeknek maguknak kell rá nemet mondani‼️Ezért vagyunk most itt, erre kérjük a MÁV-ot.

Gepostet von Szél Bernadett am Montag, 21. Januar 2019

Frissítés: A MÁV-tól azt a választ kapták, hogy nem tervezi alkalmazni az új túlóratörvényt.