Őrsi Gergely videóra vette, ahogy a plakátjait szerelik le éjszaka, állítása szerint az egyikük Láng Zsolt fideszes polgármester hivatali sofőrje volt! (Videó)

Önkormányzati autóval a polgármesteri kabinet sofőrje ment leszedni az ellenzéki plakátokat a II. kerületben – állítja Őrsi Gergely, a kerület ellenzéki polgármesterjelöltje.

Őrsi a Facebook-oldalán osztott meg egy videót, amelyen emberek éjszaka a kampányplakátokkal variálnak. Amikor Őrsi szól az egyik társaságnak, hogy az az ő plakátja volt, amit leszedtek, akkor azt a választ kapja, hogy “tudjuk”, egy másik nő pedig tagadja ugyan, hogy ő szedte volna le Őrsi plakátjait, de ott hever mellette a földön a letépett plakát, miközben a nő Láng Zsolt fideszes jelölt plakátját ragasztja ki a felületre.

Őrsi szerint a plakátleszedők egy teherautóval mentek, amelyet Láng Zsolt kerületi polgármester hivatali autója kísért a polgármesteri kabinet sofőrjével, aki utasításokat is adott a munkásoknak.

“Amikor rátaláltunk a sofőrre, először azt próbálta tagadni, hogy ő saját maga lenne, majd arra sem emlékeztek, hogy került a kezükbe az a plakát, amit ők maguk szedtek le” – írta Őrsi, aki hozzátette, önkormányzati alkalmazottakat kampányolásra, különösen rongálásra kötelezni súlyos törvénysértés, ezért a történtek miatt feljelentést tett.

Az önkormányzatot megkérdeztük az esetről, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

Mire költi a fideszes városvezetés a II. kerületiek adóját? Arra, hogy önkormányzati autóval a polgármesteri kabinet sofőrje rongálja a plakátjainkat.

Mire költi a fideszes városvezetés a II. kerületiek adóját? Arra, hogy önkormányzati autóval a polgármesteri kabinet sofőrje rongálja a plakátjainkat.Hivatallal való visszaélés? Kevés sofőr munkaköri leírásában szerepel, hogy választási kampány idején az ellenfél, a közös ellenzéki polgármesterjelölt plakátjait kell rongálnia. Úgy tűnik, a jelenlegi polgármesteri sofőr kivétel. Azt is tudjuk, hogy honnan volt rá pénz: tőlünk, a II. kerületi polgárok adójából. Ezért különösen felháborító, ami pár nappal ezelőtt történt: teherautóval közlekedő munkások szaggatják a plakátjainkat, amit a jelenlegi polgármester közpénzből vett autója követett, benne a közpénzből fizetett sofőrrel, aki utasításokkal látta el a munkásokat. Amikor rátaláltunk a sofőrre, először azt próbálta tagadni, hogy ő saját maga lenne, majd arra sem emlékeztek, hogy került a kezükbe az a plakát, amit ők maguk szedtek le. A rendőrők kérdésére előszőr azt sem tudták megmondani, milyen cégnek és kinek a megbízásából járnak el, csak hosszas telefonálás után. A videó második felében egy másik eset szerepel. A rongáláson kívül a személyiségi jogokért való aggódás közös. Ezért minden szereplő arcát eltorzítottuk.A választási kampány kezdete óta arra törekszem, ne a mostani alkalmatlan városvezetésről, hanem a Budát a 21. századba átvezető programomról legyen szó. De a sokadik törvénytelenség mellett nem mehetek el szó nélkül. Nemrég a Fővárosi Választási Bizottság ítélte el a fideszes városvezetést, amiért több tízmillió forintot fordított az önkormányzat közpénzéből arra, hogy saját magát reklámozza. A mostani tépkedés nemcsak a választás rendjének megsértése, hanem több annál: önkormányzati alkalmazottakat kampányolásra, különösen rongálásra kötelezni súlyos törvénysértés. Aligha hiszem, hogy akár a leglelkesebb kormánypárti szavazó is szívesen fizet azért például kommunális adót, hogy ebből a jelenlegi vezetés polgármesteri sofőrjének rongálását fizesse. Meg azt a benzint és autót, amivel körbementek a kerületen, hogy leszedjék a plakátjainkat.A történtek miatt természetesen feljelentést tettem. Egyúttal felszóltom a jelenlegi városvezetést, hogy a közös pénzünket ne költse rongálásra. Annyi minden van, amin lehetne javítani a kerületben. Majd október tizenharmadika után azt is meglátja, hogyan.

Gepostet von Őrsi Gergely am Sonntag, 29. September 2019

olkt.hu

Kapcsolódó cikkek

Ez a takony kormánybiztos előadást tartott a magyarságról…

O.L.K.T.

DÈJA VU ÉRZÉS

O.L.K.T.

Borzalmasan magas a lakbér: tényleg jobb venni, mint az ablakon kidobni a pénzt?

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!