Őrsi Gergely polgármester: Irány havat lapátolni!

A városrendészek és a parkolóőrök nem az ellenőrzéssel lesznek elfoglalva, hanem a közlekedés biztonságosabbá tételén dolgoznak majd – írta közösségi oldalán Őrsi Gergely összellenzéki polgármester.

A politikus köszönetet mondott a kerület lakóinak a reggelre kialakult hóhelyzet kapcsán nyújtott összefogásért és segítőkészségért.

Nekünk is szándékunk és kötelességünk segíteni, ezért úgy döntöttünk; városrendészeink a mai napon nem bírságolnak gépjárműveket, illetve parkolóőreink sem fognak gépkocsi pótdíjazással foglalkozni.

E helyett mindannyian az utak mielőbbi biztonságossá tételét tűztük ki feladatul – jelentette be Őrsi, hozzátéve, hogy az FKF is dolgozik: elsőként a fő útvonalakat, majd fokozatosan a mellékutcákat is megtisztítják, ezután síkosság-mentesítik.

Menjünk havat lapátolni!

A polgármester külön kéréssel fordult az FKF-hez, hogy az orvosi rendelő környékét kiemelt figyelemmel kezeljék, továbbá tájékoztatta a kerület lakóit, hogy a holnapi zöldhulladék-szállítási időpontot továbbra is szeretnék betartani, de kiegészítik egy jövő keddi időponttal is.

A lomtalanításról később adnak tájékoztatást, de – mint írta – jövőre vissza fognak térni a megszokott, szeptemberi időponthoz.

A ma reggelre kialakult hóhelyzet kapcsán először is szeretnénk megköszönni minden kerületben élőnek azt a spontán…

Gepostet von Őrsi Gergely am Montag, 2. Dezember 2019

(MTI)

Kapcsolódó cikkek

Molnár Csaba durván kiosztotta Kocsis Mátét

O.L.K.T.

KIDERÜLT, HOGY A LUXEMBURGI FOCISTÁK IS SOROS GYÖRGY ÜGYNÖKEI

O.L.K.T.

Jöttél egy kis falucskából Trabanttal…

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!