Kocsis Máté azt vette észre a strasbourgi vitán, hogy egyre többen támogatják az Orbán-kormány politikáját az EU-ban!

0

A Fidesz frakcióvezetője a kormányzati szócsőként működő Magyar Időknek adott egy interjút, amelyben úgy vélte, Magyarország európai kritikusainak a száma csökken, szövetségeseinek száma pedig nő.

A lap a Sargentini-jelentés keddi strasbourgi vitájáról kérdezte Kocsis Mátét, akinek azután sikerült előállnia a fenti észrevétellel, hogy Orbán Viktortól még a Fidesz európai pártcsaládjának, az EP legnagyobb frakciójának az Európai Néppártnak a politikusai is látványosan elfordultak. Jellemző, hogy az Európai Néppárt ajánlást sem adott ki az EP-képviselőinek, hogyan szavazzanak ma délben a jelentésről, Manfred Weber frakcióvezető pedig a nyilvánosság előtt jelezte, ő meg fogja szavazni a dokumentumot. Kocsis Máté ettől függetlenül úgy vélte, hogy bár ma az Európai Parlamentben többségben vannak a bevándorláspárti politikusok, de erősödnek a bevándorlás megfékezése melletti hangok is, egyre többen vannak, akik ezt képviselik. Ők Magyarország szövetségesei. Szerinte Judith Sargentinit „a vak gyűlölet” és “mindenben okoskodás” vezette a nevét viselő jelentés megírásakor, és nyilvánvalóan politikai bosszúról és lejáratásról van szó, amiért a magyarok a szembeszegültek a „Soros-birodalom” bevándorláspárti politikájával.

Kocsis Máté hozzátette, hogy a Sargentini-jelentés egy EU által kreált hazugság, az országban minden rendben van, növekednek a bérek, az egészségügy egyre jobban fejlődik, munkahelyek jönnek létre, egyre kevesebb a szegénységben élő család és nemutolsó sorban brutálisan erősödik a gazdaság.

 

olkt.hu/168ora.hu

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!