Orbán Viktor: “Új családvédelmi akciótervek járnak a fejemben!”

A miniszterelnök a Kossuth rádiónak elárulta, gondolkodik a második, sőt a harmadik családvédelmi akcióterven. Ezen felül méltatta Trócsányi László szerepét és elmondta, hogy szerinte miért fontos az október 13-i önkormányzati választás.

A családpolitikával kapcsolatban a miniszterelnök a Ripost szerint jelezte, hogy szomorúan tapasztalja, még mindig nem születnek meg a vágyott gyermekek, mert akadályok nehezítik a fiatalok életét. Ezért még van teendő. Azt is elárulta, hogy már gondolkodik a második, sőt a harmadik családvédelmi akcióterven, de előbb az elsőt kell eredményesen működtetni.

Mint ismert, július elsejétől elindult a kormány családvédelmi akcióterve, így a fiatalok már 10 milliós babaváró támogatást, kibővített csokhitelt, 2,5 milliós autóvásárlási támogatást is igényelhetnek, emellett pedig akár több millió forintot is elengedhetnek a jelzáloghitelükből. Januártól a négygyermekes anyáknak nem kell többé személyi jövedelemadót fizetniük, bevezetik a nagyszülői gyedet, és emellett a kormány 2022-ig 21 ezer új bölcsődei férőhelyet hoz létre.

Via: MTI

Kapcsolódó cikkek

Amíg én a sokszorosát fizetem a devizás Twingómnak, addig egy külföldi bűnöző magyar diplomata autót vezethet

O.L.K.T.

Kósa Lajos: A magyar nép ingyenélő és iszákos…

O.L.K.T.

Elképesztő lehúzás!

O.L.K.T.