Orbán Viktor hazudott Putyinnak

0

A magyar miniszterelnök szerint Madrid az egyetlen európai főváros, ahol nem baloldali a városvezetés. Pedig Varsót, Helsinkit, Stockholmot, Athént és Szófiát is néppárti főpolgármester vezeti – mutat rá a Euronews magyar nyelvű adása. Orbán ominózus kijelentéséről a magyar sajtó nem adott hírt, ám a TASZSZ orosz hírügynökség beszámolt róla.

„…mi viszont éppen most vesztettük el az önkormányzati választáson. Két európai főváros volt, ahol nem baloldali volt a városvezetés, Madrid és Budapest. Most már csak Madrid maradt”

– idézi a TASSZ tudósításából Orbán Putyinnak címzett kijelentését a Euronews.

„Ez azonban nem igaz, több európai fővárost is vezet konzervatív politikus. Olyanok, akiknek pártja az Európai Néppárt tagja, a Fidesz pártcsaládjáé”

– emlékeztet a Euronews, a tényeket sorolva egymás után.

– Varsóban tavaly októberben nyerte meg az önkormányzati választást Rafał Trzaskowski, aki a Polgári Platform nevű konzervatív párt politikusa. 2009 és 2014 között EP-képviselő is volt, és a Fidesz EP-képviselőivel ült egy frakcióban. A Polgári Platform ugyanis az Európai Néppárt tagja, és most úgy néz ki, hogy a pártcsalád következő elnökét is adja Donald Tusk személyében. Annyiban van igaza Orbánnak, hogy nem kormánypárti főpolgármester – jegyzi meg a tudósító.

– Stockholmot a konzervatív Mérsékelt Párt tagja, Anna König Jerlmyr vezeti szintén tavaly óta. A Mérsékelt Párt volt az egyik, amely kezdeményezte a Fidesz kizárását az Európai Néppártból. A főpolgármester itt is ellenzéki, ugyanis a kormánykoalíció szociáldemokrata–zöld (liberális külső támogatással).

– Görögországban a szintén konzervatív, néppárti tag Új Demokrácia politikusa, Kostas Bakoyannis nyerte a választásokat idén nyáron.

– A finn fővárost is néppárti politikus vezeti. Jan Vapaavuori a Kansallinen Kokoomus (Nemzeti Koalíció Pártja) tagja.
Az is igaz, hogy mind az Új Demokrácia, mind a finn konzervatív párt (a svédekhez hasonlóan) kezdeményezte a Fidesz kizárását a pártcsaládból. A magyar kormánypárt tagságát március 20-án függesztette fel az Európai Néppárt.

– Bulgáriában a héten kezdődtek az önkormányzati választások Jordanka Fandakova 2009 óta vezeti a bolgár fővárost. Az első fordulóban a voksok 36 százalékát szerezte meg, egyelőre bizonytalan, hogy marad-e a poszton. Fandakova a jobbközép GERB (Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért) tagja, a GERB európai pártcsaládja az Európai Néppárt.

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!