Orbán Vezér ámokfutása Az utóbbi száz év harmadik nagy magyar katasztrófája előtt lamentálunk.

Elég a finomkodásból! Orbán Viktor világossá tette, hogy immár Vezérként – ha úgy tetszik, Führerként, nemzetvezetőként, Duceként – tekint önmagára. Elég ehhez felidézni minapi kijelentését, ami a Kleine Zeitung című osztrák lapnak adott interjúban jelent meg:

„Az európai eliteknek az a problémája, hogy nem hisznek a személy, a vezető személyiség erejében. Veszélyesnek tartják azokat a vezető személyiségeket, akik képesek lelkesíteni az embereket”.

Mi más ez, ha nem egyfajta ars poetica, amelyben valójában saját küldetését fogalmazza meg?

De ha ez nem lenne elég a már nem is közvetett önfényezésből, Bernard-Henri Lévy francia filozófus a napokban tette közzé, miket is mondott neki a magyar miniszterelnök a közelmúltban. Köztük volt az az eszmefuttatás, miszerint Orbán magát tartja a legkeresztényebbnek, tehát a legeurópaibbnak az európaiak között, mert úgymond ő Európa DNS-e és annak az őrzője, aki küldetésének tartja, hogy a pápát is beleértve, felvilágosítsa a katolikusokat arról, mi is lenne a dolguk a mai világában. De minimum elmagyarázná nekik az álláspontját, ami ugyebár – legalábbis ezt sugalmazza a faji célzástól sem mentes, zavaros gondolatmenet –, valóságos revelációként kellene, hogy hasson rájuk.

„Szerénység! Ne tömjénezze magát! Szerénység! Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység”

– mondaná erre Bástya elvtárs, ha kilépne Bacsó Péter A tanú című filmjéből. De ha már Bástya elvtársra nem számíthatunk, vajon miért nem horkannak föl a magukat kereszténynek, sőt katolikus kereszténynek tartó hívek, no meg a papok, a püspökök a már-már a blaszfémia, az istenkáromlás határát súroló, a szent eszméket tisztátalan politikai játszmák részévé tevő nemzetvezetői magatartás miatt? A kérdésre válaszoljon ki-ki lelkiismerete szerint! Ám amikor önvizsgálatot tart, ajánlom, vegye azt is górcső alá: miért használja a kormányfő és környezete a karmelita kolostor megnevezést a Budai Várba költöztetett miniszterelnöki hivatal világi, sőt pártcélokat szolgáló épületére. Ez ugyanis minimum visszaélés a hely egykori egyházi kötődéséhez tapadó képzetekkel.

A kérdés persze költői, hiszen ez is a sugalmazások egyike a nemzeti (nem) együttműködés rendszerének az országra hálóként fonódó szövevényében. Arra való utalás, hogy a Vezér mintha egyfajta teokratikus állam élén állva összpontosítaná kezében a világi és egyházi hatalmat. Ez, lássuk be, nem is áll távol a valóságtól. Hiszen magától Orbán Viktortól függ, nem pedig a törvényeken alapuló, egységes normákon múlik, melyik vallási gyülekezet tarthat igényt a busás jövedelemmel járó, bevett egyház címre. A milliárdos, akár ad hoc jellegű támogatásokkal, azok visszatartásával, vagy egyenesen megvonásával szinte dróton rángatja az egyházi vezetőket, akárha marionett figurák lennének. És döntő többségük láthatóan engedelmesen vesz részt a színjátékban. Gondoljunk majd erre is, amikor mindennek következtében az ország végképp zsákutcába és romlásba jut!

És még valamit ehhez! A kolostor – klastrom, monostor, zárda, rendház – a szerzetesek vagy az apácák bizonyos szabályok, regulák szerinti együttélésére szolgáló épület, vagy épületcsoport, amely – amint a szavak elzárni, magányosnak lenni eredete is utal rá – a külvilágtól való elzárkózás helye annak érdekében, hogy lakói elsősorban az istennel való kapcsolatnak szentelhessék életüket. Ez ugyebár merőben ellentmond a kormányzás világi feladatának, sőt a politizálás – Orbán által olykor hetvenkedve hangoztatott – kétszínű, machiavellista manipulációkra épülő, a magyar kormány által az uszítás világszerte ismert szakértőit alkalmazó, vagyis sok tekintetben vállaltan mocskos gyakorlatának.

A kolostorok a középkori Európában, de még azt követően is sokáig, az intellektuális teljesítmény, a tudomány ápolásának színterei voltak. Ehhez képest Orbán Viktornak a szellemi teljesítmények és a politika viszonyáról alkotott véleményét leleplezően tárja elénk a szintén most nyilvánosságra került eszmefuttatása Emmanuel Macron francia államfőről, miszerint

„Jó személyes kapcsolatom van vele. Csak azt gondolom, hogy túlságosan intellektuális ahhoz, hogy ezt a mesterséget űzze.”

Több mint sajnálatos, hogy az egyházak elöljárói helyett olyan világi személyeknek, mint amilyen én is vagyok, kell figyelmeztetniük arra, hogy a mai magyarországi gyakorlatban a kereszténységet egyfajta pogány mítosszá alacsonyította le a kormányzó párti propaganda. Az egyházakat pedig az ezt szolgáló intézményekké tette az egyeduralomra törő politikai erő, amely hamis eszközöket, és szemérmetlenül sok közpénzt használt és használ fel ehhez, hogy megvásárolja támogatásukat. Afölött pedig kifejezetten döbbenten állok, hogy két és félmilliónyi szavazó miként bízhatja sorsát vakon egy olyan emberre, akinek az intellektus, a tudás és a kormányzás viszonyáról az a véleménye, ami a fenti idézetben immár leplezetlenül megnyilvánul, és ami az utóbbi egy évtizedben Orbán Viktornak a jövő nemzedékek nagy többségét partvonalon kívülre szorító oktatáspolitikájában ugyanúgy, mint pártjának és kormányának kontraszelektált, a vezérhez való hűséget mindenek elé helyező káderkiválasztásában tetten érhető.

Az Indexen épp ma jelent meg egy összefoglaló azzal a címmel, hogy „Négyszer többet költ a kormány az egyházi iskolákban tanulókra, mint az állami diákokra”. A cikket azzal ajánlottam ismerőseim figyelmébe, hogy nincs ebben semmi új, de nem árt tudatosítanunk, mit is jelent a nemzeti (nem) együttműködés rendszere. Akik pedig mindezt – vagyis azt, hogy a lakosság kétharmadától vonnak el pénzt kevesek kiváltságainak finanszírozására – szavazatukkal támogatják, ideje, hogy minden nap meggyónják a mózesi parancsolatokkal és a krisztusi tanításokkal szöges ellentétben álló bűnüket. Mert akárhogy is nézem, mások megrövidítésében, vagyis lopásban részesek! Igaz, az alattomos szegregáció, vagyis a középosztály és az elit befolyásosainak az a törekvése, hogy kiskorú családtagjaik oktatásához kiváltságos körülményeket teremtsenek állami pénzen, már a Kádár-rendszer derekán elkezdődött. A rendszerváltozással pedig mind nyíltabban folytatódott, hogy aztán az Orbán-rezsimben teljesedjék ki.

Mindez önmagában is eléggé riasztó képet fest Magyarország állapotáról és – Ne kerteljünk végre! – az itt élők nagy részének moráljáról. De mert korábban én magam, és előttem már annyian szörnyülködtek e jelenségek fölött, most nem ültem volna a számítógép elé csak azért, hogy egy-két újabb borsószemet hányjak a falra. Indulattal teli poharamba azonban belekerült az a bizonyos utolsó csepp. Amikor a Facebook-oldalamon az „Orbán már vezérként tekint önmagára” bevezetővel közzétettem a Kleine Zeitung című osztrák lapnak adott interjúból az e cikk első bekezdésében hivatkozott idézetet, ismerőseim vitatkozni kezdtek arról, van-e Európában fasiszta vezető, s hogy egyáltalán mi is a fasizmus. Egyikük megjegyezte: A fasizmusnak a mai napig nincs egzakt, általánosan elfogadott definíciója”, s ezzel a maga részéről mintegy ad acta tette a témát.

De álljunk meg egy szóra, emberek! – gondoltam első felindulásomban, majd többek között azt írtam, hogy természetesen ennek a kérdésnek sem vagyok szakértője, ám könnyű belátni, hogy a társadalmi jelenségek a korszaktól, az országtól függően még lényegileg azonos folyamatok esetében is mutatnak különbségeket, ezért minden helyzetre érvényes, egységes fogalommal általában nem lehet leírni őket. Mindig lesz olyan specifikum, ami miatt azt lehet mondani: igen, de… A trendek azonban minden esetben jól azonosíthatók, s e tekintetben meglehetősen riadtan figyelem, ami az Orbán-rendszerben a középosztály haszonleső felső része, s az attól feljebb elhelyezkedő, kifejezetten harácsoló társadalmi rétegek, illetve az új pártállami médiumok által megtévesztett tömegek támogatásával zajlik.

Viszont, ha valaki elolvassa például Alexander Dugin: A negyedik politikai eszme, vagy még inkább Ungváry Rudolf: A láthatatlan valóság című könyvét, az előtt aligha kétséges, hogy a mai Magyarország politikai–társadalmi–kulturális folyamatai, amelyeket a központosító gazdasági kormányzás is alátámaszt, valamiféle fasisztoid mutáció irányába mutatnak. Ungváry például – gazdag nemzetközi szakirodalomra támaszkodva – a mai világ sajátosságai miatt az Orbán-rezsimet nem fasisztának, hanem fasisztoid mutációnak tekinti, s viszonyait ilyen fogalmakkal írja le: demokratikus máz, rejtett ideológia, szómágia. Ezeken belül többek között az alábbiakkal jellemzi az állapotokat:

kimondatlan vezérelv / erőkultusz / hűségelv / a szilárd intézményi rendszer helyett személyi kapcsolati háló / az egyén semmibevétele az állam mindenhatóságának hangsúlyozása mellett / látszólagos, valójában szervezett káosz / a káderpolitikában a szakértelem helyett a hűségelvre épülő megbízhatóság az állam megszállása érdekében / a társadalom „mi és ők”-re való osztása, az „ők” kirekesztése a társadalomból / a magunkért, a nemzetért lopunk gondolatának elfogadtatása / a sérelmi nemzeti retorika / a történelemtudomány helyére az emlékezetpolitika léptetése…

Nem folytatom tovább, mert ha valaki a naponta általa is megélt helyzetekben nem érzékeli a fenti fogalmakkal leírtakat, azt, hogy bár a rendszer nem totalitárius jellegű, s egyelőre fenntartja a demokratikus díszleteket, viszont szembetűnően megsemmisíti a társadalom autonómiáját, s amit Tamás Gáspár Miklós filozófus posztfasizmusként határozott meg, akkor ahhoz úgyis hiába beszél az ember. Mindenesetre a számomra riasztó folyamatokat egy olyan, Kásler Miklós emberi erőforrás-miniszter által jóváhagyott dokumentum nyilvánosságra kerülése is jelezte a héten, miszerint a Petőfi Irodalmi Múzeumot irodalmi erőközponttá kell fejleszteni. Bennem a nácik goebbelsi kulturkampf-jának emlékét hívta elő a bejelentés. Még inkább körvonalazódik tehát, mit is értett Orbán Viktor a tavalyi tusványosi beszédében azon, hogy az akkor már javában zajlott kultúrharcban nagy változások előtt állunk.

Mindezek – s persze más riasztó jelenségek, például a legtehetségesebb százezreknek az országból való emigrálása, a parlament szavazógéppé züllesztése, a kormányzás teljes titkosítása, az üléseken történtek dokumentálásának megszüntetése, a választásokat kísérő, csalással felérő diszkrimináció, a dolgozói jövedelmekkel kapcsolatos hazudozás, a keresetek, a megtermelt értékek nagy részének az állami kincstárba való átszivattyúzása, majd azoknak a hatalmi elit, a holdudvar, a viszonylag szűk támogatói bázis számára a legszemérmetlenebb módon való újraosztása, a közpénzek soha nem látott mértékű fosztogatása, a közoktatás, az egészségügy lepusztítása, a települési önkormányzati rendszer kiüresítése, az Akadémia megtámadása, a sajtó nyolcvan százalékának pártállami jellegű központosítása, az országnak a nagyhatalmak játékszerévé tétele – tükrében érthetetlen számomra az a gyakran könnyed lamentálás, ami az Orbán-rezsim újabb és újabb nyomulását kíséri a közösségi oldalakon.

Fel nem foghatom, hogy aki csak egy kis felelősséget érez az általa mindenek fölött emlegetett magyar nemzet iránt, miért nem riadóztat már régóta teljes erőbedobással, hogy elkerülhessük az utóbbi száz év harmadik nagy társadalmi katasztrófáját, amelynek ugyanúgy részesei leszünk mi, mai kortársak, mint az elődeink az előző kettőnek. Ugyan miért hiszik még azok közül is sokan, akik nincsenek elzárva az információk elől, s még csak nem is meríthetnek a szegényebbektől a tehetősebbek felé meglehetősen erkölcstelenül irányított pénzfolyamokból és -patakokból, hogy megúszhatjuk ezt a közreműködésünkkel zajló orbáni ámokfutást anélkül, hogy ne kelljen érte súlyos árat fizetni mindannyiunknak? Ugyan lesz-e korlátja valaha nálunk a terméketlen mítoszokon alapuló ábrándoknak, a tudatlanság és a kényelmesség által fenntartott vakhitnek, a hatalommal összejátszó cinizmusnak, a nemzet valóban minden tagja iránti szolidaritást aláásó gyűlölködésnek, amit történelmünk újabb és újabb vezérei arra használnak fel, hogy uralkodjanak fölöttünk beteges személyiségükkel

Írta: Kabai Domokos Lajos

Kapcsolódó cikkek

Baltás diktátor és Orbán!

Rubóczki Tamás

Ha egy állatnak szabad itt élni, akkor talán nekem is szabad

O.L.K.T.

Kövér: A klímaváltozás hisztit csak Soros találta ki

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!