Orbán, újabb vizes Vb-t akar Budapesten!

Orbán, újabb vizes Vb-t akar rendezni Budapesten!

A FINA pénteki hírlevele szerint a hétfői határidőig a magyar főváros mellett Ausztrália Melbourne-nel, Oroszország Kazannyal, Szerbia Belgráddal, az Egyesült Államok Greensboróval, valamint Kína és Ukrajna egy később megnevezendő helyszínnel jelezte érdeklődését, írja az MTI.

A szervezet és a jelentkezők képviselői január 25-én találkoznak Lausanne-ban, ahol a FINA átadja a pályázat pontos feltételeit tartalmazó dokumentumokat. Ezt követően a szövetségeknek június 17-ig van lehetőségük beadni a hivatalos pályázatot, a FINA vezető testülete pedig július 11-én dönt a helyszínekről.

Magyarország – Budapesten és Balatonfüreden – tavaly már rendezett vizes világbajnokságot, míg 2020-ban az úszók, vízilabdázók, szinkronúszók és műugrók Európa-bajnokságát rendezik meg a Duna Arénában, amely 2024-ben a rövidpályás vb-nek ad otthont.

A 2019-ben a dél-koreai Kvangcsu, 2021-ben a japán Fukuoka, 2023-ban pedig a katari Doha ad majd otthont a nagymedencés vb-nek.

Forrás  Alfa hír

Kapcsolódó cikkek

Orbán: Soros György pénzügyi spekuláns körei rossz lóra tettek, és “most éppen bukóban vannak”!

Rubóczki Tamás

Orbán szerint jól sikerült ez a 8 év! (Orbán évértékelő összefoglalás)

Rubóczki Tamás

DK: “Hogy ne vetődhessen majd fel a választási csalás gyanúja”

Rubóczki Tamás

Hozzászólok