Orbán Putyinnál nyaral!

Szentpétervár mellett fotózták le, testőröket sem vitt magával állítólag.

Milánó után Oroszországban folytatta nyaralását Orbán Viktor – legalábbis az Index egyik olvasója szerint, aki képet is mellékelt a miniszterelnökről Carszkoje Szelóból.

A beszámolóban azt írta: a Szentpétervár melletti kirándulóhelyen futott össze a kormányfővel, aki

„teljesen normálisan viselkedett, testőrök a közvetlen közelében nem voltak. Amikor a többiek megkérték egy közös képre, felvette a zakóját, és jött a kép”.

Az Index megkérdezte Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófőnökét, hogy magánúton vagy hivatalos úton van-e Orbán Viktor Oroszországban, aki azt válaszolta, hogy csak a hivatalos miniszterelnöki programokról adhat tájékoztatást. Vlagyimir Putyin orosz elnök egyébként pénteken Szentpéterváron volt, és a fehérorosz elnökkel tárgyalt.

Így azt sem tudni, hogy Orbán Viktor Oroszországba is puritán módon, a Wizzair fapadosával utazott-e, ahogy azt Milánóból hazafelé tette, amikor – mint ahogy megírtuk – még elsőbbségi beszállást sem vett.

Kapcsolódó cikkek

Sophie in ‘t Veld: Varga Judit ne mártírkodjon!

O.L.K.T.

Orbán vagy magától lép ki, vagy kizárjuk a Néppártból- Joseph Daul az EPP elnöke

O.L.K.T.

Fél kiló csirke lábat kért a nyugdíjas néni a hentesnél, mire a hentes: mama tán esküvő lesz..

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!