Orbán papa a nyertes

Orbán papa csúcsra járatja magát és a kőfejtőjét, írta meg a Direkt36
A Dolomit Kft. ugyan már évek óta a piac egyik legjobban teljesítő vállalkozása, de 2018-ban lényegében a teljes konkurenciát lekörözte egy fontos tekintetben: a piacvezető bányacégek közül az Orbán apjának többségi tulajdonában álló társaság érte el a legmagasabb árbevétel arányos nyereségrátát.

Ez a nyereségráta (más néven profitráta) azt mutatja meg, hogy a céghez befolyó pénzből mennyi marad a tulajdonosoknál.

A Dolomit Kft. – amelyről korábban kiderítettük, hogy több állami projekt résztvevője volt az elmúlt években – 2018-ban 4,6 milliárd forintos árbevétel mellett 1,9 milliárd forintos profitot termelt. Ez 41,3 százalékos profitrátát jelent, ami nemcsak a cég történetében, hanem a teljes piacon kiemelkedő – több mint duplája a tavalyi 18,8 százalékos piaci átlagnak.

Az elemzésünk során a Dolomit Kft. teljesítményét azokkal a vállalatokkal hasonlítottuk össze, amelyek főtevékenységükként ugyanazt a szakágazatot jelölik meg, mint az Orbán-cég (kőfejtés, gipsz, kréta bányászata). Jelenleg 65 ilyen cég működik a piacon.

Ezek közül a Dolomit Kft. árbevétel és adózott eredmény tekintetében is a legsikeresebb magyar cég volt tavaly, a teljesítményét csak néhány külföldi tulajdonú vállalat tudta túlszárnyalni. Az árbevétel alapján két francia és egy osztrák hátterű cég szorította a negyedik helyre a Dolomit Kft.-t. Az Orbán-cégnél nagyobb profitot pedig ezek közül is csak egy, a francia tulajdonú Colas Északkő Bányászati Kft. ért el.
Bővebben 444

Kapcsolódó cikkek

Dráma! Nem jött össze a Vajna baba!

H Miklós

A kutyát sem érdekelte a fideszes szépségverseny

O.L.K.T.

Dobrev Klára ismét pert nyert Deutsch Tamás ellen

O.L.K.T.

Hozzászólok