Orbán össze-vissza hazudozik!

Az Egyesült Államok azt szeretné, ha NATO-szövetségesei – köztük Magyarország – igazodna szigorúbb politikájához Oroszországgal és Kínával szemben – írta a The Wall Street Journal című amerikai lap.

 Az újság szerint bár Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadói mindig úgy nyilatkoztak, hogy Magyarország továbbra is nagyra értékeli a NATO nyújtotta védelmet, és továbbra is hozzá akar járulni katonáival a szervezet katonai erejéhez, sőt, hajlandó növelni is külföldön bevetendő katonáinak számát, a kormányfő a budapesti amerikai nagykövettel decemberben tartott találkozóján közölte: azt szeretné, ha Magyarország “semleges tudna maradni, mint Ausztria”, amikor Washington keményebb irányvonalat szorgalmaz a Vlagyimir Putyin által vezetett Oroszországgal és az Egyesült Államokkal szemben.

Erről olyan tisztségviselők számoltak be az amerikai lapnak, akik információkkal rendelkeznek a tárgyalásról. A lap vasárnapi jelentése szerint Orbán Viktor szóvivője nem válaszolt az ügyet firtató kérdésekre. Egy magas rangú magyar tisztségviselő azonban azt mondta: a miniszterelnök hevesen ellenáll annak, hogy amerikai nyomásra Budapest járuljon hozzá Moszkva és Peking európai befolyásának féken tartásához.

Az Egyesült Államok védelmi együttműködési megállapodásokat köt különböző szövetségeseivel, és ez már egy jó ideje napirenden van Magyarország viszonylatában is. Egy ilyen megállapodás szerint ha amerikai katona bűncselekményt követne el Magyarországon, akkor mindenképpen amerikai bíróság elé állítanák, valamint a Magyarországra szállítandó amerikai katonai felszereléseket egyszerűsített vámeljárás alá vonnák – közölték amerikai tisztségviselők. Washingtonban kezdetben azt gondolták, hogy az erről szóló törvény elfogadása nem ütközik akadályba a magyar parlamentben, hiszen a kormánynak kétharmados többsége van a törvényhozásban.

A magyar parlament azonban még hónapok múltán sem fogadta el az erre vonatkozó jogszabályt, amire Orbán Viktor különböző, időnként egymásnak ellentmondó magyarázatokat adott – közölték a lappal meg nem nevezett tisztségviselők.

“Orbán Viktor számára a lényeg, hogy üzleteket akarunk kötni Oroszországgal. És fellázadunk, ha ki akarnak oktatni bennünket arról, hogyan kell viselkednünk Kínával szemben, mintha mi Kína ügynökei volnánk”

– mondta egy meg nem nevezett, magas rangú magyar tisztségviselő.

Egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő szerint az amerikai-magyar nézeteltérések fokozott diplomáciai aktivitást váltottak ki, és Mike Pompeo amerikai külügyminiszter – aki a múlt héten telefonon beszélt Orbán Viktorral a védelmi együttműködési megállapodásról – azt tervezi, hogy februárban látogatást tesz nála Budapesten.

Forrás: MTI/olkt.hu

Kapcsolódó cikkek

A Gyurcsány család itthon is és Brüsszelből is támadni fogja Orbánt

O.L.K.T.

” Három testőr Afrikában” (Rejtő) Toroczkai Nemzeti Légió néven támasztja fel a Magyar Gárdát

O.L.K.T.

Nyílt levelet írt Orbán Viktornak Panni – Brutális szövegek olvashatók benne!

Rubóczki Tamás