Orbán olyat mondott, hogy az ütő megáll benned!

Bár saját bevallása szerint párton belül is figyelmeztetik néha, hogy túlságosan előre tervez, a negyedszer csalással miniszterelnöknek választott Orbán mégis kijelentette, hogy a tavalyi választási eredmény „bátorít és feljogosít, hogy terveinket ne négy-, hanem tízéves kitekintéssel készítsük el. Sőt, inkább 

12 éves időtávban kell most gondolkodnunk.” 

Szerinte a felelős kormányzás is ezt követeli meg, hiszen az Európai Unió következő költségvetése, illetve végrehajtása valójában 2030-ig tart majd.

A 2010 és 2030 közötti húsz évet folyamatos fejlődésként képzeli el Orbán:

„Tudom, hogy sokan ma hihetetlennek tartják, hogy Magyarország 2030-ra az EU 5 legjobb országa közé emelkedjen”

– mondta, de ő ezt megvalósíthatónak tartja. „A lehetetlenre kell vállalkoznunk, mert a lehetségest más is meg tudja csinálni” – tette hozzá.

olkt.hu

Kapcsolódó cikkek

Korózs Lajos: Csak a jómódúak és a Fidesz kegyeltek járnak jól a családpolitikai intézkedésekkel!

Rubóczki Tamás

Best of Kósa Lajos | Nemzeti Coubatov-lista

O.L.K.T.

Újabb botrány a TAO-támogatások körül!

Rubóczki Tamás