Orbán megint hazudik! Ezer milliárd a tét.

Orbán megint hazudik! Ezer milliárd a tét.

Bődületes téttel kezdte Orbán és Tarlós a jövő évi főpolgármester választási kampányt. Nem kevesebbet ígér Orbán Tarlósnak és ezzel a választópolgároknak, hogy EZER MILLIÁRD FORINTTAL fogja a kormány támogatni Budapest fejlődését. Dübörög is a lakájmédia, harsogják fennen, hogy milyen nagyívű tettet hajt ezzel végre a kormányzat a fővárosiak érdekében. Persze csak akkor ha ebből akár egyetlen egy szó is igaz! Mert lássuk be, azok a fejlesztések amikre a kormány pénzt akar biztosítani, azok ha már most készen lennének is késő lenne. Mi nem csinálunk most ezeknek reklámot, mert szerintünk a jelen elképzelésből szinte semmi sem úgy fog megvalósulni, ahogy azt most a választások előtt ígérik. Tarlós is jön az okoskodó, mindent meg és kimagyarázó hülye szövegével, hogy csak így vállalja a főpolgármesterséget ha ezek az ígéretek megvalósulnak.

De azt mindannyian tudjuk jól, hogy Orbánnak Budapest csak politikailag fontos na és persze a sport szemszögéből. A többi számára lényegtelen pénzszórás. Így bátran merjük kijelenteni, hogy egy újabb, és összegében cseppet sem elhanyagolható hazug kampányfogás az ezer milliárdos budapesti fejlesztési program.

Kapcsolódó cikkek

Tarlós, menj Te a jó büdös….

H Miklós

A szopófantom a kormány hibája Burány Sándor Mszp-s politikus szerint.

H Miklós

1 kátyú, 20 rendőr Felcsúton.

H Miklós