Orbán már 2015-ben kínálta az országot az araboknak! (+Videó)

Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP több mint két évig építgette milliárdokból migrációellenes propagandáját, de egyetlen helyettes államtitkár elszólása (hogy titokban mégis migránsokat engedtek az országba), berogyasztotta a kormányzati kommunikációt. Mikor pedig rájöttek, hogy nem tudják megmagyarázni leleplezett hazugságuk bizonyítványát, útjára indítottak egy másik hazugságot, a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjéről, Vona Gáborról. Napok óta a Jobbik elnökének egy korábbi törökországi útjáról készült felvétellel próbálják Orbánék elterelni a migránsok beengedéséről a figyelmet. Egyszersmind ez szolgál arra is, hogy Vonát valamiféle keresztényellenes, az iszlámnak aláfekvő politikusnak mutassák be. De ha egy picit visszamegyünk az időben, akkor bizony az derül ki, hogy Orbán Viktor a 2015-ös migránskrízis előestéjén még azzal hízelgett, felkínálva az országot arab bankároknak, hogy az iszlám emberek nem fenyegetést jelentenek, hanem egy magas civilizáció képviselőiként üdvözli őket.

„Önök egy másik civilizációból, egy másik kultúrából érkeznek, és nem mindegy, hogy egy más kultúrából érkező üzletember delegációt, befektetőt, vagy csak idelátogató családot hogyan fogadnak. Én szeretném Önöket megnyugtatni és biztosítani afelől, hogy itt mindenkit tisztelettel fogadnak, az iszlám világból érkezetteket is tisztelettel fogadják”

– jelentette ki a kormányfő 2015-ben az Arab Bankok Szövetségének éves közgyűlésén Budapesten. A budapesti megnyitó beszédeiben az arab bankárok üdvözölték Orbán Viktort, aki már többször bizonyította, hogy igen elkötelezett az arab bankok ügye iránt. Azt is mondta:

„A dolog úgy áll, hogy a magyarok sosem felejtik el, hogy keletről származnak, ezért mi jól érezzük magunkat keleten, és jól érezzük magunkat keletről jött emberek társaságában, könnyen építünk ki lelki barátságokat. Értjük azt a világot, és értjük az onnan jött embereket”.

Orbán biztosította az arab bankárokat, hogy Magyarországon „mindenkit tisztelettel fogadnak”, és egy „nagy szellemi-civilizációs építménynek” tekinti az iszlámot, amelytől nem szégyen tanulni. Hasonló kijelentést tett, amikor néhány nappal korábban a bankártalálkozó előtt Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfővel folytatott budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette:

„Magyarország az iszlámot az emberiség egyik nagy szellemi és lelki alkotásának tekinti, amely sok százmillió embert segít hozzá, hogy az ember élete létezésének magasabb értelméhez eljuthasson.”

Azt, hogy Orbán és kormánya milyen jó kapcsolatokat is ápolt arab üzletemberekkel, jól igazolja a letelepedési kötvények biznisze, a homályos Ghaith Pharaon-ügy (az arab üzletembert korábban az Interpol, illetve az FBI is körözte, de Magyarországon lazán üzletelhetett Orbán Viktorral és környezetével), vagy a tisztázatlan üzleti kapcsolatok Jordánia tiszteletbeli konzuljával, Zaid Naffával, aki megbukott a Terrorelhárítási Központ (TEK) átvilágításán. De Orbán jó kapcsolatokat ápolt azzal az Al-Valíd bin Talál bin Abdel-Azíz al-Szaúd herceggel is, akit tavaly novemberben korrupció gyanújával letartóztattak Szaúd-Arábiában. A magyar miniszterelnök 2014-ben még a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki – írja a helyivalasz.hu

 

 

Kapcsolódó cikkek

A nép hangja…

O.L.K.T.

Így magyaráztatták meg Varju László megverését

O.L.K.T.

Rendhagyó videóban alázta porig a fideszes szennymédiát Vona Gábor!

Rubóczki Tamás