ORBÁN, KÖVÉR, ÁDER ÉS TETTESTÁRSAIK

Örülök, hogy a Kövér nevű már jobban van, nem szeretném ugyanis, ha megúszná a felelősségrevonást. Túl egyszerű lenne, ha a hazánkat kirabló és elszigeteltségbe taszító bűnbanda vezetői lelécelnének az emberi igazságszolgáltatás elől. Nem. Én azt szeretném, ha lenne egy nürnbergi perhez hasonló nálunk is, hogy mindenki, a fidesznyikek is a saját szemükkel lássák és a saját fülükkel hallják a felfoghatatlan mennyiségű bűnt, amit ezek a hazaárulók elkövettek.

Nem kell és nem is szabad megúszni a szembenézést saját múltunkkal. Ahogy a fideszmaffia napról napról jobban inog, eljön a pillanat, mikor megkezdődnek csendben a vádalkuk. Nem az ügyészekkel persze, hanem a politikai szférában. Megjelennek a sokat tudó fidesznyik beosztottak ellenzéki vezetőknél, hogy kíméletért cserébe földobják a főnökeiket. És vaskos paksamétákkal teszik ezt, hogy kétség se férjen a bizonyítékok eredetiségéhez, és legyen értéke a hozott árunak.

Mindig, mindenütt ez történik, mikor egy fasiszta diktatúra összeroppan. A gerinctelen zsoldosok mentik a bőrüket, hogy a keresztapák bűneinek bizonyításával ők maguk megmenekülhessenek. Lesz mindenre bizonyíték, amiről ma még csak tudunk, de bizonyítani nehézkes, hiszen az ügyészek, akiknek ez lenne a dolguk, szintén a maffiához tartoznak. De közeledik az idő, mikor a ma még roppant magabiztos fidesznyikek arra sem fognak emlékezni, hogy mit is jelképezett a narancs számukra. Ennek első, és legfontosabb lépése pedig október 13. A történelmi igazságtétel kezdetének pillanata.

KÖZTÁRSASÁG!

Kérem, terjesszétek

Tuareg

Kapcsolódó cikkek

Ez lenne Magyarország, a mi hazánk?

O.L.K.T.

Rogán: 2 millió migráns jön az országba ha nem a Fidesz nyer az EP- választáson. Mert nem kell nekik Nyugat-Európa ….Röhejes.

O.L.K.T.

Varga Zoltán: Halleluja!

Rubóczki Tamás
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!