Orbán ha bukik felelősségre vonják!

„Nagyon nagy a május 26-i Európai Parlamenti választások tétje: ha a Fidesz akár ott, akár majd a magyarországi választásokon veszít, akkor elkerülhetetlenné válik a felelősségre vonása” – hívja fel a figyelmet Radványi Miklós, az USA-ban élő magyar származású külpolitikai és nemzetbiztonsági szakértő a külföldi, főként amerikás magyarok számára a közelmúltban indított videós előadássorozatának e heti adásában. A téma ezúttal a május 26-i Európai Parlamenti választások, amelyen „az ellenzék a szavazatok megosztása miatt ismét hátrányból indul a Fidesszel szemben”.

„Miközben a Fidesz nagyon is egységes kampányt folytat, a magyarországi ellenzéknek – ahogy már megszokhattuk – most sem sikerült egységesen jelölteket állítania” – szögezte le a Beszélgetések Magyarországért címet viselő sorozat eheti adásában a jobbközép értékeket követő washingtoni Frontiers of Freedom elnökhelyettese. Pedig – tette hozzá – nagyon erősen kell kampányolnia annak érdekében, hogy mennél több képviselői helyet tudjon szerezni a május 26-i Európai Parlamenti választáson.

A tét ugyanis nagy, nem más, mint az, hogy Európa együtt marad-e, tud-e tovább fejlődni vagy a széthúzó erők gyengíteni fogják – mutat rá Radványi, aki aláhúzza: a Fidesz és személyesen Orbán is a széthúzó erőket képviseli. „Ennek oka egyszerű: Orbánt és kormányát folyamatosan bírálják a korrupció miatt, és Orbán tudja, ha pártja veszít – Európában és Magyarországon – , akkor elkerülhetetlenül felelősségre fogják vonni”.

A korrupcióval egyébként Radványi a sorozat előző adásában részletesebben is foglalkozott, s akkor  a többi között elmondta, hogy „jelenleg is folyik az Egyesült Államok külügy-, valamint az igazságügyi minisztériumában az Orbán Viktor, több családtagja és szűk baráti köre elleni korrupciós vizsgálat”. Mint hozzátette: „az intézetemen keresztül szintén kezdeményeztem korrupcióellenes eljárást személyesen Orbán Viktor, több családtagja és szűk baráti köre ellen. Jelen pillanatban az USA külügy- és igazságügyi minisztériumában van az ügy, s a vizsgálat folytatódik”.

Ez a mostani a Beszélgetések Magyarországért sorozat hatodik adása volt, ezekre adásonként átlagosan hatvanezer néző kattint, s számuk folyamatosan emelkedik. Az elsőben Orbán március 15-i beszédét vesézte ki Radványi, a másodikban a Fidesz és az Európai Néppárt viszonyáról szólt a felfüggesztést eredményező ülés után, a harmadik témájául a volt KGST Bank Budapestre települését választotta, a negyedikben  a NATO fennállásának 70., a magyar tagság 20. évfordulója kapcsán elemezte a helyzetet, az ötödik videót pedig a demokratikus jogállamiság lebontásának szentelte.

Kapcsolódó cikkek

Orbánnak nincs kihívója, kivel is vitázna?

O.L.K.T.

Szétficánkolta magát Dzsudzsák Balázs egy fideszes politikussal Szíjjártó Péterrel!

Rubóczki Tamás

A ROMÁNOK NEM HÓDOLTAK BE PUTYINNAK, ORBÁN(fidesz) ISMÉT IGEN!

O.L.K.T.