Orbán fia megint szórja a pénzt – megőrülsz, hogy mire!

Isten elkérte a zarándoklatra félretett pénzét, 300 ezer forintnak megfelelő eurót adott Orbán Gáspár vallási mozgalmának.

Újabb isteni megnyilatkozásról számolt be a Facebook-oldalán nemrég az Orbán Viktor fia, Orbán Gáspár fémjelezte Felház. A vallási mozgalom után ugyanis az adományok számolásánál találtak egy levélbe csavart köteg pénzt.

„Ehhez a pénzköteghez, ami 300 ezer Ft értékű valutát tartalmazott a következő történetet kaptuk: Aki ezt nekünk adta, éppen az El Caminóra indult a Felházhoz képest négy nap múlva. Az a pénzösszeg, amit bedobott az adományok közé az összes félretett pénze volt az utazásra, viszont Isten elkérte tőle az alkalmon. Hezitált, hogy bedobja-e vagy sem, de végül úgy döntött megteszi, mert bízik Istenben annyira, hogy majd kirendel neki mindent, amire szüksége lesz az útja során.”

A Felház hálás az adományért, nagyon szívesen hallanák a történet folytatását – hangzik a bejegyzés, amely rengeteg indulatot váltott ki a közösségi oldalon. Sok hozzászólás kritizálja a pénzgyűjtési akciót, és kérdéses mi lesz az adományok sorsa, hiszen a miniszterelnök fia és társai korábban közölték, a 2018. őszi szemeszter alkalmával tartott összejövetelek az utolsók a Felház működésében, ezt követően pedig a vizsgaidőszak után, 2019. márciusában záróalkalmat tartanak.

Orbán Gáspár később azt is közölte, valójában csak a Felház-alkalmak szűnnek meg jövő márciusban, de a Felház vallási mozgalomként dübörög tovább, és ez a vég igazából egy új kezdet, ami után sokkal nagyobbra nőhetnek, mint az elmúlt három és fél évben. Hogy pontosan mire is készülnek, egyelőre nem tudni, mindenesetre az utolsó budapesti Felházon a kormányfő fia kijelentette:

– Magyarországon nagyobb és dicsőségesebb dolgok jönnek. Nagyobb, mint az, hogy ezer éve felvette a kereszténységet, nagyobb, mint a reformáció.

olkt.hu/Facebook

Kapcsolódó cikkek

Orbán a sonkáival villog, miközben gyermekek tízezrei éheznek az országban?!

Rubóczki Tamás

Tarcali Emese: Elbuktál orbán!

Rubóczki Tamás

“Egy ellenzéki jelöltet szabad elindítani egy fideszessel szemben!”

O.L.K.T.