Orbán és Erdogan együtt üzleteknek

0

Kezd kirajzolódni, hogy miért jön újra Magyarországra Erdogan.

Egy közös fegyver vásárlási üzlet miatt.

Orbán harci terepjárókat vesz Erdogantól.

A négykerék meghajtású, 14 tonna saját tömegű, városban és a legkeményebb terepen egyaránt bevethető monstrumnak többféle verziója van, akár légvédelmi rendszerrel is felvértezhető.

Magyarország lenne az első uniós, és a hatodik Törökországon kívüli állam, amely bevásárol a Nurol Makina által gyártott többcélú páncélozott terepjáróból. A négykerék meghajtású, 14 tonna saját tömegű, városban és a legkeményebb terepen egyaránt bevethető monstrumnak többféle verziója van, akár légvédelmi rendszerrel is felvértezhető, de határrendészeti járműként is bevethető. A török sajtó már korábban is meglebegtette, hogy Ejder Yalcinokat vásárolna a magyar kormány, a járművet pedig a budaörsi Magyar Honvédelem Napján is bemutatták a nyáron, a szintén Nurol Makina gyártásában készülő Yörük 4×4 terepjáró mellett. Orbán Viktor miniszterelnök szintén többször utalt rá, hogy hadiipari együttműködést igyekszik kialakítani Törökországgal. Recep Tayyip Erdogan török elnök idén novemberben ismét Budapestre látogat, elképzelhető, hogy akkorra időzítik a bejelentést a beszerzésről.

Forrás Népszava