Orbán diktátor haverja elvesztette a választást, most háborúra készül

Törökország csapatokat, fegyvereket vont össze a szíriai határra, miután Recep Tayyip Erdogan elnök szombaton bejelentette, hadműveleteket indít az Egyesült Államok által támogatott kurd fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellen. Az SDF képviselője, Musztafa Bali korábban közölte, felveszik a harcot a török katonákkal, ha behatolnak Szíria északkeleti részébe.

A török államfő szerint a katonai akciókat kidolgozták, kiadták a megfelelő parancsokat. Azt mondta, Szíria északi részén szárazföldi és légi erőket is bevetnek a hadműveletben, amely célja a kurdok kiszorítása és egy ütköző övezet megteremtése. Ott helyeznék el a Törökország területén lévő szíriai menekülteket.

Erdogan korábban többször is arra figyelmeztetett, hogy ha az úgynevezett biztonsági zónát nem hozzák létre szeptember végéig, akkor Törökországnak kell saját katonai terveit végrehajtani.

Az as-Sark al-Auszat című pánarab lap augusztusban azt írta, az Egyesült Államok és Törökország megállapodott a biztonsági övezetről a szíriai-török határon Rász el-Ajn és Tell-Abjad városok között.

Ezen a területen feltehetően amerikai-török erők járőröznek majd. Török elképzelés szerint a Törökországban lévő szíriaiak százezrei ebbe az ütközőzónába térhetnének vissza. A kurd erők az amerikai hadsereggel egyeztetve megkezdték elhagyni a területet. Az SDF azt elutasította, hogy a szíriai menekülteket ide telepítsék át.

Mazlúm Kobani főparancsnok pénteken az as-Sark al-Auszat lapnak azt mondta, hogy Törökország meg akarja változtatni Északkelet-Szíria demográfiai összetételét, ami szerinte etnikai tisztogatást jelent.

Kapcsolódó cikkek

Orbán egy geci!

Rubóczki Tamás

Ara-Kovács Attila: Egyre nő az orosz befolyás Magyarországon – Orbánék még erősebbre fűzik a kapcsolatot a Putyin-rezsimmel

O.L.K.T.

Lássunk tisztán!!! Dr. Varga-Damm Andrea hozzászólása. VIDEÓ

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!