Orbán bocsánatot is kért meg nem is!

# # # #

Orbán Viktor miniszterelnök levelet írt azoknak a néppárti vezetőknek, akik kezdeményezték a Fidesz kizárását az EPP-ből; ebben a Fidesz elnöke bocsánatot kér “a támadó nyelvezetért”, de fenntartja politikai álláspontját – értesült a Reuters.

A Fidesz vezetői az utóbbi napokban többször határozottan kijelentették, hogy alapvető politikai kérdésekben a Néppárttal kialakult vita során nem tesznek engedményt. Legutóbbi, a Magyar Rádiónak adott interjújában Orbán Viktor arról beszélt: a keresztény kultúra megvédése és a migráció ügyében semmilyen kompromisszum nem képzelhető el, “minden másról lehet beszélgetni”.

Az egyik levélben, amelyet a Reuterscsütörtökön szerzett meg, Orbán Viktor felkérte a flamand kereszténydemokraták vezetőjét, Wouter Beke-t, hogy vizsgálja felül a Fidesz kizárására vonatkozó javaslatát.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI megkeresésére megerősítette a levelek hitelességét, és a Reuters azon értesülését is, hogy hasonló tartalmú leveleket küldtek el valamennyi néppárti tagpártnak, amelyek csatlakoztak a Fidesz kizárására irányuló kezdeményezéshez.

Forrás Hvg https://m.hvg.hu/itthon/20190314_orban_viktor_europai_neppart_epp_level_bocsanatkeres_kizaras_fidesz_havasi_bertalan

Kapcsolódó cikkek

Bródy János beolvasott a fideszes hatalomnak!

Rubóczki Tamás

Ekkora pofátlan agymosottat ritkán lát az ember!

Rubóczki Tamás

Sokkal sokkal magasabb szinvonalon kepviseli a magyarokat, mint a Fidesz barmelyik tagja – Ki ő?

O.L.K.T.