Orbán bajban! Kell a Békemenet. Hódmezővásárhely odapakolt a feudalistáknak.

“Ezek a mocskos liberálbolsik reményt kaptak, elhiszik, hogy erősek lettek és a mi álmunk szertefoszlott. Mutassuk meg, hogy vagyunk egy páran! ”

Délben a Bem-szobornál lesz gyülekező, majd átvonulnak a Kossuth térre, ahol közösen hallgatják meg Orbán Viktor ünnepi beszédét.

“Lengyel barátaink Békemenetünkhöz jelezték csatlakozási szándékukat, értékelték, hogy Magyarország kiállt országuk brüsszeli szavazati jogának esetleges megvonása ellen.”

Romániából buszokkal szállítják majd Orbán híveit.

A Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában korábban a publicista elmondta, hogy feljelentést tett, miután egy férfi a Facebookon azt írta, várja őt a rendezvényre, csak egy háztetőn, ahonnan egy Dragunov mesterlövészpuskával fogja agyonlőni. Bayer 200 ezer emberre számít, Bencsik András egymillióra.

https://coub.com/view/140u9h

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) minden eddiginél több jelzést kapott arról, hogy provokátorok készülnek megzavarni a március 15-i Békemenetet – közölte Bayer Zsolt, a Békemenetek állandó résztvevője a CÖF vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Kapcsolódó cikkek

A rendőrök között is van rendes ember.

O.L.K.T.

Közel megháromszorozódott Magyarországon a vendégmunkások száma!

O.L.K.T.

A magyar választók ezt üzenik Orbán Viktornak és tolvaj bandájának!

Rubóczki Tamás
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!