Orbán a világháborúk sötétségét akarja feléleszteni!

Bihal Dávid szerint a miniszterelnök nem tanult az egy évszázadon belül kétszer is megtörtént világháborúk szörnyű tragédiájából, ezért azt tanácsolta az Európa egységét megtörni akaró politikusoknak, látogassanak el egy katonai temetőbe vagy világháborús emlékhelyre.

Az Európai Unió olyan 70-75 éve tartó prosperitást és békét hozott el a kontinens és a közösség tagjainak, amelyre nem volt korábban példa – idézte fel az európai politikai közösség megalakulásához vezető, háborúkkal és harcokkal teli történelmi folyamatot Barabás Richárd. A Párbeszéd szóvivője Bihal Dáviddal, az MSZP elnökségi tagjával tartott sajtótájékoztatót a II. Világháború befejezésének évfordulóján, az áldozatok előtt tisztelgő fővárosi emlékmű közelében.

Barabás kifejtette: az Európai Unió a világ egyik legerősebb gazdasági egységének tekinthető az Egyesült Államok és Kína mellett. Így aki a globalizáció, a klímaváltozás, a társadalmi és gazdasági turbulenciák időszakában sikeres Magyarországot akar építeni, az az egységes és erős Európai Unióban érdekelt. Éppen ezért, amikor Orbán Viktor olyan szélsőséges, populista politikusokkal találkozik, mint Matteo Salvini, akkor nem csak az európai integráció ellen tör, és veri szét a politikai egységet, hanem a magyar emberek érdekei ellen cselekszik folyamatosan, kitartóan és elszántan. Az MSZP-Párbeszéd szerint megreformálandó de egységes, békés Európára van szükség, benne Magyarországgal -húzta alá.

Bihal Dávid azt ajánlotta, aki ma az európai egységet szét akarja verni, menjen ki egy katonai temetőbe vagy a településén lévő világháborús emlékhelyre, van belőlük mindenhol az országban. Utalva a keddi írásbeli történelmi érettségire, megjegyezte, a diákok többsége jobban ismeri a történelmet, mint Orbán Viktor. – A tételek nyilvánosságra kerülése miatt lemondásra szólította fel Kásler Miklós minisztert. – Kijelentette: csak az Európai Unió tudja garantálni Európa békéjét, biztonságát. Emlékeztetett arra, a világháború szörnyű tragédiája egy évszázadon belül kétszer is megtörtént, több százezer magyar áldozatot követelt, ám ma Európában Orbán Viktor ugyanezt a sötétséget akarja újraéleszteni. “Nem hiába parolázik Európa ellenségeivel, olyan politikusokkal, akik kifejezetten Európa egységének megtörésére készülnek” – fogalmazott.

A sajtótájékoztató végén Barabás Richárd és Bilhal Dávid egy-egy szál virággal emlékezett az II. Világháború áldozataira, és tisztelgett az európai béke és egység előtt.

Kapcsolódó cikkek

Verebes István keményen nekiment a kormánynak

Rubóczki Tamás

Beindult a közmédiás hiszti az ellenzéki akció miatt 

H Miklós

Gyalázat!!! Fejbe lőtték a sarkadi Nemzeti Vágtán megsérült lovat.

O.L.K.T.