Omladozó egészségügy: Vannak olyan települések, ahol évek óta nincs háziorvos!

Az üres háziorvosi körzetekre is „elmúltnyolcévezés” a válasz, benne a vizitdíjjal és kórházbezárásokkal. Ellenzéki politikusok kérdezték meg az Emberi Erőforrások Minisztériumtól, hogy az állami támogatás segít-e a praxisok betöltésében. Érdemi választ ezúttal sem kaptak Rétvári Bence államtitkártól – írja a hirtv.hu. Elmaradott falvaknak 10-12 éve nincs saját háziorvosuk. Van, ahol már feladták a reményt. A Borsod megyei Felsőtelekesnek tizenhárom éve nincs saját háziorvosa. A helyettesítő orvos hetente kétszer rendel. A közeli Szuhogyban 2006 óta üres a körzet, míg a Nógrád megyei Szirákon öt éve nem találnak háziorvost. Két helyettes doktor látja el a falut. A Baranya megyei Ibafa 2004 óta nem talál magának háziorvost, pedig szolgálati lakás is jár a praxishoz.

„Az utóbbi két évben nem hirdettük, mert a korábbi 8-10 évben érdeklődő sem volt. 2004, 2005, 2006 táján, az elején még volt érdeklődő. Akkor még ezer körül volt a kártyaszám, és azt is kevesellték”

– mondta Benes László, a település független polgármestere. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ januári adatai szerint majdnem 300 tartósan betöltetlen, azaz legalább fél éve üres háziorvosi körzet van az országban. A helyzet Borsodban, Békésben és Jász-Nagykun-Szolnok megyében a legrosszabb.

„Ott, ahol nincs háziorvos – ez kimutatott tény – a korai halálozás száma magasabb, mint azokban a praxisokban, ahol van háziorvos. A megoldást a medikusképzésben kell keresni, a háziorvos hivatással meg kell ismertetni a hallgatókat minél hamarabb. Mert ez nagyon szép hivatás, és meg kell tölteni plusztartalommal. Tehát a végleges gyógyítást, végleges megoldást tudjon adni a háziorvos”

– mondta Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke. Tízből négy háziorvos elmúlt 60 éves, ők hamarosan nyugdíjba mennek.

„A betöltetlen praxisban az ellátás minősége jelentősen romlik, hiszen a legtöbb esetben helyettesítéssel oldják az ellátást;és az amúgy is túlterhelt kollégák terheltségét fokozza: sérül a kapuőri funkció és a betegellátás rendje”

– mondta Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének alapítója. Az évek óta üres háziorvosi körzetek betöltését a kormány próbálja ösztönözni. A maximálisan elnyerhető összeg 20 millió forint, a praxis megvásárlására külön támogatás jár.

 

(Hír TV)

Kapcsolódó cikkek

Szó szerint ugyanazt a cikket adta le egy év után a Fidesz megyei lapjának újságírója, csak kicserélte a települések nevét.

H Miklós

Elég, ha azt mondom: Szögi Lajos?

O.L.K.T.

Zsarolással, fenyegetéssel, megfélemlítéssel és árulással betonozná be magát továbbra is az Orbán-kormány!

Rubóczki Tamás
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!