Omladozó egészségügy: Az egészségügyi utánpótlás is elfogyott!

Az unióhoz való csatlakozásunk óta több mint 13 ezer orvos menekült el itthonról. Nemcsak a magasabb fizetés, hanem a társadalmi megbecsültség hiánya is a kivándorlás okai közt.

Mint a Zoom.hu is beszámolt róla, idén sem állt meg az orvosok és a szakápolók elvándorlása. Az elmúlt fél évben 324 orvos, 78 fogorvos, 327 egészségügyi szakdolgozó és 19 gyógyszerész kért hatósági bizonyítványt külföldi munkavégzéshez. Az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK) adataiból az derült ki, hogy korábban, vagyis 2016 első felében a külföldre távozó orvosok száma 400 felett volt, a fogorvosoké pedig valamivel száz feletti. Ha ez nem lenne elég, a kórházak helyzete is katasztrofális állapotban van.

Románia beelőz

„A központ adatait átnézve kiderül, az elmúlt négy év hasonló arányokat mutat. Érdekesség, hogy 2015 első félévében orvosok közül 415-en mentek ki. Ennél is fontosabb, hogy közülük 22 orvos Romániába ment. Az országok tekintetében idén már hetedik helyen áll Románia. Nem nehéz levonni a következtetést, hogy a feltételek jobbak a szomszédban”

– mondta a Zoom.hu-nak László Imre, a Szent Imre Kórház korábbi főigazgatója. A szakember hangsúlyozta, Erdélyből áttelepült orvosokról van szó, akik aztán Magyarországról tértek vissza Romániába.

Eltűnt az utánpótlás

A Demokratikus Koalíció egészségügyi kabinetjének vezetője kiemelte, 2004. december 31., azaz az Európai Unióba való belépésünk és 2016. december 31. között összesen 19 ezer 402 egészségügyi dolgozó hagyta el Magyarországot. Közülük 13 ezer 112-en orvosként praktizáltak itthon. Az arányok kedvéért érdemes megjegyezni, hogy 2014. december 31-én még 8080 orvos dolgozott az állami kórházakban. Hozzátette, a 2009 óta kivándorolt egészségügyi dolgozók 77 százaléka 20 és 39 év közötti. Szerinte ez az jelenti, hogy elment az utánpótlás, a fiatalok nagy része nem is akar hazajönni. Alig több mint tíz százalék azoknak az aránya, akik néhány éven belül a hazatérésüket fontolgatják. 72 százalékuk mondta azt, hogy soha nem akar már Magyarországon dolgozni, vagy talán majd egyszer.

Siralmas fizetések

László Imre hozzátette, utolsó hiteles adatai szerint az ápolók bruttó fizetése Magyarországon két évvel ezelőtt 149 ezer forint volt, míg Ausztriában 923 ezer, Németországban pedig 836 ezer. Egy orvos itthon 307 ezer, Ausztriában 2 millió 711 ezer, Németországban pedig 2 millió 878 ezer forintot keresett ekkor. A szakember szerint ez nem igényel különösebb magyarázatot, de ha az elvándorlás okait elemezzük, érdemes még néhány szempontot figyelembe venni. Mint mondta, az ellátórendszer Magyarországon elöregedett, korszerűtlen és feudális felépítésű. Az elavult technika miatt az orvosok nem tudnak megfelelő színvonalon teljesíteni. Az elvándorlás okai között ezeken kívül a társadalmi megbecsültség hiánya is lényeges. Az orvosok ezzel szemben Nyugaton korszerű technikával dolgozhatnak, hozzáférhetnek a betegekhez, megfizetik őket és nyugalomban praktizálhatnak. Szerinte a kivándorlás komplex folyamat, amíg ezek a problémák nem oldódnak meg, addig biztosan nem állítható meg.

 

 

(Zoom.hu)

Kapcsolódó cikkek

A százmilliárdos bombaüzlet, amit Orbán inkább elvitt Felcsútról

O.L.K.T.

Egyesült Államok: Orbán nem fog tudni megszökni!

Rubóczki Tamás

Családvédelem?

O.L.K.T.