OLAF-jelzések: 4 éve nem találja a NAV a „Híd a munka világába” projekt lenyúlásának felelőseit

Súlyos problémák merültek fel az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) „Foglalkoztatási szövetkezet – Híd a munka világába” elnevezésű, uniós támogatású projektjével kapcsolatban. Az EMMI visszakérte a kifizetett bő 2 milliárd forintot, de a kormány végül kisegítette az ORÖ-t, a projektet pedig kivette az uniós programokból. A kormány lépését bírálók szerint a szervezet azért úszta meg az uniós pénz lenyúlását, mert a történtek idején az ORÖ-t Farkas Flórián vezette, aki a miniszterelnök szövetségese. Az OLAF is kíváncsi volt Farkasra, de nem tudni, hogy a meghallgatásakor miről számolt be – itthon azt hangoztatta, hogy a kifogásolt ügyek egyike sem köthető hozzá.

A programra eredetileg 5 milliárd állt rendelkezésre, ám a botrányok miatt 2015 szeptemberében 2,5 milliárdra csökkentették a támogatás összegét. 2016 tavaszán az EMMI megszüntette az egész programot, és visszakérte az addig kifizetett pénz nagy részét.

A konzorciumvezető az Országos Roma Önkormányzat volt, a partnerei pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) egyik háttérintézménye, a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI).

Az ORÖ feladata volt többek között a munkaerő-szervezési feladatokhoz szükséges irodák – egy központi és hét regionális – létrehozása, illetve a képzések, képességfejlesztések megszervezése, lebonyolítása. A Nemzeti Munkaügyi Hivatalnak kellett például a projektszervezet kialakítania és fenntartania a program idejére, továbbá a megfelelő képzési kínálatot biztosítania. A TKKI-nak pedig az jutott , hogy támogatást nyújtson a célcsoportnak, illetve hogy kompetenciamérést végezzen a képzésekben résztvevők számára.

Eltüntetett uniós támogatás, állástalan romák

A „Híd a munka világába” 2013. november 1-jén indult és 2015. szeptember végén zárult. A program végére kiderült, hogy a szövetkezet érdemi munkát nem végzett, és az állástalan romák nem kerültek be a munkaerőpiacra, miközben a projektre több mint 2 milliárd forintot költöttek el.

Az elherdált EU-s pénzek miatt 2015. január végén Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, akkor még az LMP politikusaként feljelentést tett hivatali visszaélés, sikkasztás, továbbá hűtlen kezelés gyanúja miatt az ügyészségen.

Forrás: Cikász Brigitta/https://atlatszo.hu/2019/05/14/olaf-jelzesek-4-eve-nem-talalja-a-nav-a-hid-a-munka-vilagaba-projekt-lenyulasanak-feleloseit/?fbclid=IwAR0OdtE0pB48SlzsvRSaUD2AI3PnLho3TrAJ-HAtyhDtG0XWO3Pst0MQJqQ

Kapcsolódó cikkek

A Fidesz megint a korrupció mellett szavazott Brüsszelben!

O.L.K.T.

A Blikk tudósítója szerint 4 ember megsérült a rendőri gumibotozás alatt!

Rubóczki Tamás

Stummer akcióban: leleplezi az ukrán bevándorlók betelepítését! (ÉLŐ)

Rubóczki Tamás