Ők mernek nagyot álmodni 2/3-dal a hátuk mögött, csak nehogy fegyházban legyen az ébredés!

A „merjünk nagyot álmodni” programot egykoron meghirdető, újabban magát a kereszténység legfőbb őrzőjének tituláló magyar kormányfő a fáraó álmáról szóló, igencsak tanulságos bibliai történetet is komolyan vehetné. Mert abból, hogy az elmúlt években ránk köszöntött a bőség, nem következik, hogy ez örökre így is marad.

Sajnálatos módon nem csupán a fáraó álmában falja föl a kövér tehenet az őket követő hét sovány tehén, és nyeli el a hét szép, kövér búzakalászt egy idő után a sivatagi forró széltől aszott hét sovány kalász, hanem, miként az álomfejtésben jeleskedő József rámutatott, a való világban sincs ez másként. „Mert bizony eljön a bő termés hét esztendeje egész Egyiptomra, azután pedig hét szűk esztendő következik” – adta meg a diagnózist, és rögvest gyógymódot is kínált a fáraónak: „Rendeljen felséged felügyelőket, akik a bőség hét esztendeje alatt begyűjtik az egész országból a termés ötödrészét! Legyen ez a raktározott élelem az ország tartaléka az éhség hét esztendejében, amely eljön Egyiptomra! Így a szűk esztendők miatt nem pusztul el az ország.”

Az egyiptomi fáraóval és tanácsadóival szemben, akiknek a fáma szerint „nagyon tetszett József terve”, a magyar uralkodó láthatóan nem hisz az efféle tanmesékben. Ő is elveszi ugyan a „termés” ötödrészét a bőséges esztendőkben (amelyek mostanában nem annyira az Úr nagylelkűségének, mint inkább az Európai Unió adományának köszönhetők), ám avval nem az ország tartalékát gyarapítja, hanem csupán egy szűk rétegéét, leginkább is a saját retyerutyájáét. A társadalom zömét azonban kiteszi a zorddá váló időjárás hatásainak.

A szűkös esztendők akkor is beköszöntenek, ha arról nem isten rendelkezik. Ha másért nem, a gazdaság ciklikus természete miatt, amelyet az előrelátó kormányok valamelyest csillapíthatnak. Ám ha a kormányzati és jegybanki beavatkozások nem mérséklik, hanem egyenesen megnövelik a gazdaság kilengéseit, akkor még inkább szükség van az ínséges időkre szánt tartalékokra. Márpedig Magyarországon az ilyesfajta, prociklikusnak nevezett politika vált jellemzővé a kétezres években. Már a válság előtt működő kormányok többsége (az első Orbán-, a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány) is ráerősített a kedvező konjunktúrára különféle élénkítő intézkedésekkel, így a krízis beköszöntekor nemhogy a recesszióba süllyedt gazdaság ösztökélésére nem maradt tér, de a felborult egyensúly helyreállításához és az ország fizetőképességének megőrzéséhez komoly megszorítások is elkerülhetetlenné váltak.

A válságkezelés éveiben jól jöttek az Európai Unióból érkező hathatós támogatások, ám a felhasználásuk időzítése felerősítette a magyar gazdaság ciklikusságát. A hétéves időszakokra odaítélt pénzek időbeli eloszlása eleve egyenlőtlen, hiszen a pályázatok elbírálásakor lassan csordogálnak, később felgyorsul a folyósításuk. Mivel versenypolitikai megfontolásokból a kohéziós támogatásokat jórészt az infrastruktúra fejlesztésére adják, a földalapú agrártámogatások pedig jövedelemkiegészítésként szolgálnak, az uniós pénzek leginkább az elköltésükkor adnak lökést a gazdaságnak, és kisebb a beruházások hosszabb távú fellendítő hatása.

A magyar kormány azonban még rá is erősített a ciklikus hatásokra. A 2007–2013-as időszakra megszavazott uniós támogatások zömét 2013–2015-ben hívta le, amikor a világ már kilábalóban volt a válságból. A 2014–2020-as évekre rendelkezésre álló pénzeket pedig a választásokra időzítve, 2017–2019-re koncentrálva pumpálták be a gazdaságba, akkor, amikor a külső konjunktúra is tetőzött. A növekedési ciklus felszálló ágában lévő gazdaságot az uniós források gyorsított felhasználásán túl még külön fiskális és monetáris eszközökkel is ösztökélték, ahelyett, hogy – a bibliai József tanácsait megfontolva – a rosszabb évekre tartalékolták volna élénkítő intézkedéseiket.

Az MNB akkor is erősen negatív reálkamatokkal és jócskán leértékelődött forinttal, valamint a növekedési hitelprogramja prolongálásával folytatta (és folytatja ma is) a gazdasági növekedés ösztönzését, amikor a vállalkozások és a háztartások hitelezése már bőven a felívelő szakaszába lépett. Vajon mit tesz majd akkor, amikor érzékelhetően megcsappannak a növekedés külső impulzusai? Hogyan élénkíti a gazdaságot, amikor (miként már a 2021–2027-es időszakban is várható) a korábbiaknál jóval kevesebb uniós támogatás érkezik az országba, és amikor az exportlehetőségeket a külső dekonjunktúra és/vagy a kereskedelmi háború is beszűkíti?

A kormány sem látszik aggódni az előbb-utóbb beköszöntő ínséges évek miatt. A választások megolajozása érdekében nemcsak az uniós támogatások beérkezését előlegezte meg, de adó- és jövedelempolitikájában is ki­eresztette a gyeplőt. A „bőség” éveit nem használta föl az államadósság gyors leépítésére, sőt, még az unió által előírt 1,5 százalékos középtávú költségvetési hiánycélt sem teljesítette. Holott a térségünkben is van rá példa (Csehország, Bulgária, Horvátország, Litvánia, Szlovénia), hogy előrelátó kormányok a jó években költségvetési többleteket is felhalmoznak, bespájzolva a rosszabb időkre. Magyarország ellen az EU már tavaly eljárást indított a preventív költségvetési szabályok megsértése miatt, mégis újabb figyelmeztetésre volt szükség ahhoz, hogy – módosítva a konvergenciaprogram tavaszi számait – a jövő évre belőtt hiányt a 2020-tól az unió által elvárt 1 százalékra csökkentse a magyar kormány a most elfogadott költségvetési törvényben. Amire, papíron legalábbis, takarékosság nélkül, a „gazdaságvédelmi” és „családvédelmi” programokra szánt kiadásokkal dinamizálódó gazdaság nagyobb adóbevétele teremtene lehetőséget.

A felelős gazda előrelátását nélkülöző kormányzati és jegybanki politika a gazdaság túlfűtésével még fel is gyorsítja az „ínséges évek” beköszöntét. A fiskális és monetáris ösztönzőkkel mesterségesen felpörgetett gazdaság növekedése hamarabb beleütközik a meglévő kapacitások korlátaiba, mint ahogy azok – alkalmazkodva a megnövekvő kereslethez – bővülnének. A túlfűtöttséget már ma is jelzi a szakképzett munkaerő fojtogató hiánya, a gyenge külső árhatások ellenére is emelkedő infláció, valamint a külső mérlegtöbbletek látványos apadása.

Ma persze nem élünk bibliai időket: álomfejtő bölcsek meghallgatására se idő, se akarat nincs. És, ahogy a dolgok mifelénk alakulnak, előbb-utóbb bölcsek sem lesznek ebben az országban.

Forrás:https://magyarnarancs.hu/egotripp/a-farao-alma-121642/Várhegyi Éva

Kapcsolódó cikkek

Euronews: Orbán Viktor az Európai Néppártban maradna, de a neofasisztákkal barátkozik

O.L.K.T.

Riogatnak a migránsokkal, de hol vannak?

O.L.K.T.

Kezdődik a pofátlan hazudozás és megfélemlítés!

O.L.K.T.