O.L.K.T. Amikor a hat liftből csak egy üzemképes…

Nem álltunk melléjük, nem álltunk ki értük, így jártunk!

Füzesy Alex

csak pár gondolat

Lassan két hét kórházi lét után írok egy kicsit a tapasztalataimról, vagyis arról, hogyan kell a jóból szart csinálni.

Az elhelyezésem tökéletesnek mondható, főleg a 32 évvel ezelőtti élményeimhez képest. Kétágyas kórterem bukó, nyíló ablakokkal, megfelelő számú konnektorral, fűtéssel, zuhanyzóval és WC-vel.
Úgymond egy éves épület, XXI. század…
Ami pedig mögötte van.
A WC-t még egy egészséges ember is nehezen használja, mert szűk a hely, rosszul megoldott a kapaszkodók elhelyezése és pluszban fel van szerelve egy nagy WC papír tartó, amiben természetesen nincs WC papír, mert ugye azt is ki kellene gazdálkodni a kórháznak- Ugyanez vonatkozik a papírtörülköző tartókra is, vannak, csak üresek.
A zuhanyzás közben a víz átfolyik a WC mögé is, és ki tudja, mit hoz vissza magával a lefolyóhoz, szóval nem valami higiénikus, ráadásul mivel a járólapok nem lettek rendesen belőve lerakáskor, áll a víz, és ugye a segédeszközök pedig csúsznak.
Persze mondhatjátok, hogy én vagyok az örök elégedetlen, de én ezt egy kicsit másképpen látom.
Amikor az Európai Unió finanszíroz egy ilyen beruházást, akkor miért nem lehet megtenni, hogy kikérik a szakma véleményét például egy kórterem kialakításánál? Miért nem lehet számon kérni a burkolást végző cégen a hanyag munkát?
Nem az a bajom, hogy megcsinálták ezt a kórházi részt, az a bajom, hogy nem megfelelően csinálták meg!
Amikor a hat liftből csak egy üzemképes…
Amikor állítólag a tetőn lévő helikopterleszállót, azért nem lehet használni, mert nem bírná el az épület és ezért a traumatológia helyett lett egy emelet, ahová az aktuális felújításon áteső budapesti kórházak betegeit költöztetik. Vicc!

Az itt dolgozók egészen más tészta!

Biztos vagyok benne, hogy az itt dolgozó betegszállítók, ápolók, asszisztensek és orvosok, stb, a tudásuk legjavát adják bele a mindennapi munkájukba, sokszor erőn felül.
…és igen, van, hogy nem tudnak mosolyogni, van, hogy feszültek, türelmetlenek, és igen, hibázhatnak is.

Miután megvolt a félperces látogatásom odaát, voltak, akik megkérdezték, hogy nem perelek?
Miért? Itt vagyok, és bevallom még akkor sem tenném, ha kiderülne, hogy tutira emberi mulasztás volt az oka.
Nem tenném, mert mi hagyjuk, hogy teljesen szétverjék az egészségügyet, mert mi nem állunk fel és dózeróljuk bele politikai oldaltól függetlenül azt a kormányt, amelyik a mi egészségünkkel játszik!

Itt vagyok és hallom a nyavalygó betegeket, hogy keveslik az odafigyelést, az ellátást, csak egy dolgot hagynak figyelmen kívül a nyavalygók!

Ha, nem lenne a betegszállító srác, aki lehet, hogy kurva morcos a sokadik értetlen beteg után, akkor a beteg hogy jutna vissza a kórterembe, és tegyük hozzá, hogy nem egy agyonfizetett munkáról beszélek.

Nem álltunk melléjük, nem álltunk ki értük, így jártunk!

Maximális tiszteletem minden egészségügyben dolgozó embernek és köszönöm a hozzámállásukat!

Hivatkozás: facebook

Kapcsolódó cikkek

Te! Szültél már ma?! Szandi gyereket kíván minden nőnek.

O.L.K.T.

Biztos a táskának is vett jegyet a suttyócska a vonaton!

Rubóczki Tamás

Itt a videó, ahogy Tiborcz István magára ejti a súlyzókat a konditeremben!

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!