Nyílt levelet írt Gyurcsány Ferenc, Szabó Tímea és Tóth Bertalan a CEU miatt!

A nyílt levelet írt Tóth Bertalan MSZP-elnök, Szabó Tímea, a PM társelnöke és Gyurcsány Ferenc DK-elnök.

“Követeljük, hogy ne az egyik legjobb magyar egyetemnek, CEU-nak (Central European University) kelljen elhagynia az országot, hanem a volt macedón miniszterelnöknek!”

– áll abban a levélben, amelyet három ellenzéki párt, az MSZP, a Párbeszéd Magyarországért, és a Demokratikus Koalíció küldött angol nyelven több nemzetközi szervezetnek, az összes európai parlamenti képviselőnek és több nagykövetségnek is.

Ez annak az összellenzéki találkozónak az eredménye, amelyet bő egy hete tartottak az MSZP elnökének a kezdeményezésére. A megbeszélésen három pontba foglalták, miként akarnak reagálni – többek között – a CEU elüldözésére, ez a mostani levél annak a három pontnak az egyike.

A levél részben a Gruevszki-ügyre koncentrál, felemlegeti például, hogy a magyar kormány egy nemzetközi elfogatóparancs alatt álló bűnözőt engedett be a hazánkba.

“Elfogadhatatlan, hogy ezt a magyar emberek egyetértése nélkül tették”

– fogalmaz a levél.

Felszólítják a magyar kormányt, hogy terelje vissza Magyarországot az európai vágányra, és tartsa tiszteletben az európai normákat, az Európai Unió alapvető értékeit, emberi jogi normáit.

 

 

 

olkt.hu/MTI

Kapcsolódó cikkek

Osszátok: Aki elfelejtette volna…

Rubóczki Tamás

Polt Péternek üzent az Ördög Ügyvédje

O.L.K.T.

Sokasodnak a kérdőjelek az orosz nukleáris baleset körül, most radioaktív felhőről beszélnek

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!