Nyílt levél Orbán Viktornak.

Nem írhatom azt, hogy tisztelt, mert nem tudom Önt tisztelni…nem is tegeződünk, mert azt ki kell érdemelni.

Megszólítás nem szükséges, hiszen a protokoll Önnél úgysem számít, mint levélforma sem. Ön Magyarország sanyargatója, egy rettenetes diktátor, tudta?!
Ön többek között az államkasszát is kifosztotta, de minden más területen is kizárólag a saját anyagi haszonlesését támogatja. Ezt nem én mondom, hanem ezek tények.
Talán emlékszik még arra, amikor a magánnyugdíjpénztárt kiürítette…ezzel gyakorlatilag úgy vett el 3000 milliárd forintot az emberektől, hogy nem adott érte cserébe semmit. Ön ezt minek nevezné? Én lopásnak. Ezt követően elszabadult a pokol a szabad rablásban…na nem az állampolgárok körében, hanem kizárólag az Ön köreiben. Tudja, Simicska az Ön egyetemi cimborája, Tiborcz Pisti, aki nem más mint az Ön veje, továbbá gyerekkori barátja, a felcsúti gázszerelő Mészáros Lőrinc, és még egy-két tucat régi és új erkölcsileg mindenképpen nulla értékkel bíró garázda, mezei köztörvényes bűnöző…senki sem az utcáról esett be, minden tolvaj az Ön személyes barátja, vagy családtagja.
Az európai közösség által nyújtott támogatásokat csont nélkül az Ön baráti köre nyerte meg, ( mivel nem is pályázhatott rendszerint senki más) amivel alapos pusztítást végzett több okból is. Egyrészt a pályázatok nagy része fiktív, nem valós felhasználást takar, másrészt ami esetleg tényleg elkészült belőle, az is csapnivaló… a bekerülési érték többszöröséért sz@rt állítottak elő, hiszen hozzá nem értő becstelen mutyimanók kezébe került a pénz, így az ott is maradt.
Ön nincstelen, képzetlen, tanulatlan, senkikből milliárdos csalókat varázsolt a társadalmat megtévesztő hatalomra jutása után.
Ön becsapta ezt az országot, Ön hazudott az embereknek, Önnek esze ágában sincs bárkin is segíteni, az Ön szociális érzékenysége még megszületése előtt elveszett a becsületes emberi normákkal együtt.
Ön olyannyira fél az ész forradalmától, hogy mindent megtesz azért, hogy megfelelően ostoba, könnyű és megvásárolható emberekkel vegye magát körül, nehogy a józan ész szele elérje. Rettegése addig fajult, hogy felbecsülhetetlen értékű rombolást végzett az oktatásban is, teljesen lebutította azt. Ön egy dicsekvő alkat, így az idei történelemkönyvbe is már beíratta magát.
Nem szívesen írok arról, hogy milyen állapotban van az egészségügy Önnek köszönhetően…hát roppant sz@rul néz ki, nem működik. Mitől is lenne tisztességes ellátás, ha többek között az OEP pénzt is Ön már felmarkolta, de már ezt megelőzően sem költött egy buznyákot sem az emberek gyógyítására. Sajnos ennek visszafordíthatatlan következményeit naponta megéli a lakosság, minden napra jut néhány temetés, ami az idejekorán elhunytakat érinti…csak időben és tisztességesen kellett volna őket ellátni, de Ön ezt is megakadályozta.
Az öngyilkosokról pedig főleg nem szeretnék hosszasan írni mert mint szerencsétlen áldozatok szerepelnek az Ön fekete listáján…igen, az Ön sanyargató, kilátástalan helyzetbe sodró intézkedései következtében nem láttak más kiutat, mint eldobni az életet, tudta?!
Én tudom, hogy Öntől semmi jóra nem számíthat ez a társadalom, de sokan el sem hiszik. Ezt is megértem, hiszen egy demokráciát így megcsúfolni nem is könnyen felfogható teljesítmény. Negatív értelemben Ön zseniális munkát végzett, a rombolása több generációs építkezést kíván majd, remélem már közel az idő, amikor ez el is kezdődhet.
Ám tudom azt is, hogy a remek goebbelsi kommunikációjának köszönhetően ez még várat magára, mert a manipulálást, megtévesztést Ön és csapata mesterfokon műveli.
Épül a kerítés…körbe, ugye?! Gondolom az egész országot hibernálni kívánja nem csak Európától, de a demokráciától sőt a civilizációtól is. Hallom, hogy épülnek a börtönök is a nagypofájú ellenállóknak, az orbán nemzetellenes politika áldozatainak. Gyermekétkeztetési központokat meg nem épít…pedig több százezren éheznek…tudom, Önt ez sem érdekli, kivéve ha alkalmasak lennének közmunkásnak az Ön 4 milliós közmunkás ( rabszolga) táborába. A büntethetőség 12 éves korhatárával itt is szép számú gyerekmunkásra számíthat majd, ezt is jól kifundálta…aki ellop egy kakaós csigát, mehet közmunkára! Sok lesz az ilyen gyerek, azon egyszerű oknál fogva, mert éheznek…
Jó befektetésnek látszik ez a CSOK is, mire Ön államosítja az összes magántulajdont, addig az emberek már véres verejtékükkel ki is fizetik Önnek a ma még sajátjuknak vélt lakásukat is…nem kéne nekik szólni, hogy ne vegyenek ingatlanokat, mert Ön éppen államosítani készül azokat is?!
Nem tudom, hogy mi lesz ennek a vége, azt sem tudom, hogy mikor…de egyszer minden diktatúrának vége lesz, így az Ön uralmának is. Szeretném még látni a jövőt, amikor Ön már nem rombolja tovább ezt az országot.
A magyar nép fél és gyűlölködik, egyelőre ezért nem mozdul… de mindig el lehet csúszni egy banánhéjon, bármilyen óvintézkedéseket hoz is Ön, akkor is lehet egy kiszámíthatatlan véletlenszerű esemény, ami az Ön zsarnokságának a végét jelenti majd.
Kívánom, hogy éljen sokáig és feleljen majd ha eljön az idő az összes elkövetett népellenes bűncselekményéért.”

Béla Veszeli írása/Szabó Tünde

Kapcsolódó cikkek

Ha tisztességesen kormányoznának nem kellene hazudniuk.

O.L.K.T.

Két embert megölt, hármat megnyomorított és nem tetszik neki az, hogy otthon Karácsonyozhat?

O.L.K.T.

Azért nem árt tudni, hogy ez a “patkányozás” is csak egy újabb gumicsont, amellyel a sunyi, aljas fideszes rágcsálók a sokkal nagyobb és fontosabb problémákról akarják elterelni a figyelmet!

O.L.K.T.