November 7 emlékezetes nap volt már megint

Az idősebb korosztály még tudja, hogy november hetedike a Nagy Októberi szocialista forradalom ünnepe volt.
Szerencsére ez az ünnep idestova harminc éve nincs már a magyar naptárban.
Viszont a tegnap, 2019 es november hetedike sokáig emlékezetes marad, főleg a budapestiek életében.

A kurva anyázás napja!
Emberek tízezreinek ez életét képesítették meg egy napra a diktátorok.

Orban és Erdogan kézfogója miatt több ezren rekedtek az utcán tömegközlekedés hiányában.
Képtelenség volt buszokkal villamosokkal utazni, sőt a metró egy szakaszát is lezárták a népírtó diktátorok miatt.

Voltak akiket étteremből zavartak ki, hogy fejezzék be és húzzanak el onnan mert jön a két diktátor konvoja.
Jó néhány színházi előadás is elmaradt illetve több százan nem tudtak eljutni az előadásokra a lezárások miatt.

Voltak akik nem is akartak tüntetni Erdogan látogatása ellen, de mégis ők voltak a leghangosabb kurva anyázók. Azok akik életét megkeserítették valamijén formában.

2019. November. 7. innentől kezdve ‘Orbán, a kurva anyád’ napja lesz azok számára akikkel kibaszott a magyar diktátor!

Kapcsolódó cikkek

Bukott fideszes a Kormányhivatal élén

O.L.K.T.

Vadai Ágnes: Tisztességes megélhetést a rendőröknek!

Rubóczki Tamás

Molnár Csaba: Orbán Mussolinit dicsőitő szélsőjobbnak tart előadást

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!