Novák Katalin szerint ne legyen akadály a gyermekvállalás, mert utána boldogság és kánaán lesz!

Alig két hónap alatt már több mint 36 ezren igényelték valamelyik támogatást a családvédelmi akcióterv keretében – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin hangsúlyozta:

a családvédelmi akcióterv arról szól, hogy Magyarországon ne legyen akadálya a gyermekvállalásnak; hogy egy fiatal pár tudja azt, ha családot szeretne alapítani, minden segítséget megkaphat mind a gyermekvállaláshoz, mind később a gyermekneveléshez.

A családvédelmi akcióterv keretében négy új támogatást igényelhetnek a családok július elsejétől.

A gyermeket tervező házasoknak szóló babaváró támogatás rendkívül népszerű, már huszonháromezernél is több fiatal pár igényelte – emelte ki az államtitkár. Hozzátette: a tízmillió forintos, szabad felhasználású, kamatmentes kölcsönhöz nem kell, hogy az igénylők friss házasok legyenek, és az sem kizáró ok, ha már van gyermekük.

Minél többen veszik fel annál jobban fognak élni

– tette hozzá.

Nagy népszerűségnek örvend a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása is, az előzetes várakozásokat is felülmúlta már az első két hónapban az igénylők száma, több mint tizenegyezer kérelem érkezett – mondta.

A legalább háromgyermekes családok a támogatással legfeljebb két és fél millió forintot kaphatnak hétüléses új autó vásárlásához, amit a kormány szabott meg – jelezte.

Hozzátette: már háromezernél többen kérték a három- vagy többgyermekes családok jelzáloghitel-tartozásainak csökkentésére vonatkozó lehetőséget. Július elsejétől a második gyermek születésénél egymillió, a harmadiknál négymillió, majd minden további gyermeknél újabb egy-egy millió forintot engednek el a lakáscélú jelzáloghitelekből – részletezte.

Novák Katalin hangsúlyozta: már a használt ingatlanokhoz is igénybe lehet venni a 10, illetve 15 millió forintos kedvezményes kamatozású csok-kölcsönöket, és már sok százan éltek is ezzel a lehetőséggel.
Az államtitkár kiemelte: a jövő évi költségvetésben már szerepelnek azok az összegek, amelyek egyrészt garantálják a július elsején indult támogatásoknak, valamint a négygyermekes édesanyák számára a jövő évtől biztosított teljes személyi jövedelemadó-mentességének és a nagyszülői gyednek a fedezetét.

Novák Katalin arról is beszélt, hogy több bölcsődei hely olcsóbban lesz elérhető. Emellett egyre több gyerek kap ingyenesen tankönyveket és vehet részt ingyenes étkeztetésben. Mindez – kiegészítve a családi adókedvezménnyel és más családtámogatási formákkal – azt mutatja, hogy a kormány minden élethelyzetben igyekszik segítséget nyújtani azoknak, akik felelős módon szeretnének gyermeket vállalni és nevelni – tette hozzá az államtitkár.

Kapcsolódó cikkek

A köztévé külön törvény alatt áll, és ez botrányos!

Rubóczki Tamás

Holnap Viktor és Lőrinc napja lesz.

O.L.K.T.

„Köszönöm a kioktatást Kövér elvtársnak!” VIDEÓ

O.L.K.T.