Novák Katalin: A magyar családpolitika nemzetközileg is kiemelkedő

0

A magyar családtámogatási rendszer nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő, sokféle segítséget kapnak a családok, és ami ennél is fontosabb, családbarát környezetben élhetnek – mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár Veszprémben.

Novák Katalin a Padányi Biró Márton Római Katolikus Gimnáziumban tartott előadásában azt mondta: a magyarhoz hasonló családtámogatás sokféleségére nincs példa nemzetközi szinten, és az is egyedülálló, hogy egy kormány ilyen súllyal tűzi zászlajára a családok segítését.

Nagy eredmény, hogy mára több mint 100 ezer család igényelte a tavaly júliusban indult családvédelmi akcióterv valamelyik támogatását – mondta.

Azt mondta, a kormány 10 éve hirdette meg a családbarát fordulatot, aminek számos eleme között szerepel a gyerekek ingyenes étkezése, az iskolai tankönyvek ingyenessége, az Erzsébet-táborok által nyújtott üdülési lehetőség, a házasságkötéskor kapható támogatás, a nagyszülői gyed és a szülői adómentesség. De a legfontosabb a családbarát mentalitás, ami lassan, de folyamatosan formálódik – mondta a Fidesz alenöke.

Novák Katalin szerint a házasságkötés a reneszánszát éli Magyarországon: 40 éve nem volt olyan sok házasságkötés, mint tavaly augusztusban.

A családtámogatási rendszer legsikeresebb elemének a babaváró támogatást nevezte, ami „rengeteg fiatalt szólított meg”.

Az életkezdéshez igényelhető 10 millió forintos segítség lehetővé teszi a fiataloknak, hogy akár családi támogatás nélkül is eséllyel induljanak el az életben. Ehhez hasonló nagyságrendű támogatást nem létezett korábban Magyarországon – mondta.

2002 és 2010 között megszüntették a családi adókedvezményt, az egy- és kétgyerekes családoktól ezzel elvették azt a garanciát, biztonságérzetet, ami a családalapítás fontos feltétele, ezt a bizalmat most nagyon nehéz, de nem lehetetlen újraépíteni – mondta Novák Katalin.

(MTI)