Nobel békedíjra jelölték Soros Györgyöt.

0

Akkor most győzütt Magyarország, vagy nem győzött? Ki kapja a sallert és a kokit?

A Fideszesek és leginkább Orbán szerint a Gonos Soros György veszélyes tervéhez tartozik az is, hogy Nobel Békedíjra jelölteti magát és azt el is nyervén bizonyítja majd Magyarország felé, hogy a nem létező terve nagyon fontos Európa jövője szempontjából.

 

Íme a jelölés körülményei amit a 158 óra tálal:

 

„Az antidemokratikus aktivitásukról elhíresült kormányok – mint a fehérorosz, vagy a 2014 utáni magyar – Soros György személyét központba helyező propagandakampányukkal csak megerősítik a demokratikus oldal meggyőződését Soros személyének szimbolikus súlyáról” – írták neves magyar közéleti személyiségek a díj odaítéléséről döntő bizottságnak.

Még november 6-án döntött arról a Wesley János Lelkészképző Főiskola öt professzora: Iványi Gábor lelkész, Lukács Péter oktatáskutató, Majsai Tamás theológus, Nagy Péter Tibor szociológus, valamint Szilágyi Gál Mihály filozófus, hogy levélben kezdeményezik a Nobel-békedíj odaítélését Soros Györgynek. A 168 Óra birtokába került, a díj odaítéléséről határozó bizottságnak, illetve annak elnökének címzett, s a napokban elküldött levelüket az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük:

 

Béke-Nobel díj bizottság

Oslo, Parlament

Tisztelt Elnök Úr,

javasoljuk, hogy a következő Nobel-békedíjat George Sorosnak ítéljék oda. Ismeretes, hogy az 1980-as években a magyar, cseh és lengyel ellenzék kitartó és szisztematikus támogatásával Soros hozzájárult a demokrácia megteremtéséhez és a Varsói Szerződés felbomlásához. Az általa elnökölt Open Society Institutes mindenütt a világon támogatja a békés demokratikus átalakulás ügyét. Az általa finanszírozott Central European University magas akadémiai színvonalú, nemzetközi és a demokrácia iránt elkötelezett diákok ezreit bocsájtotta ki.

Az antidemokratikus aktivitásukról elhíresült kormányok – mint a fehérorosz, vagy a 2014 utáni magyar – Soros György személyét központba helyező propagandakampányukkal csak megerősítik a demokratikus oldal meggyőződését Soros személyének szimbolikus súlyáról.

2016. július 19-én a Foreign Policy című folyóiratban részletesen kifejtette véleményét az európai migrációs válságról, mely a legkomplexebb elképzelés napjaink egyik legnagyobb krízisének megoldására.

 

Iványi Gábor, lelkész

Lukács Péter, oktatáskutató

Majsai Tamás, teológus

Nagy Péter Tibor, szociológus

Szilágyi Gál Mihály, filozófus

 

A jelölésről és Soros György személyéről, támogatásáról, valamint a civil társadalmat érintő kormányzati kampányról interjút olvashatnak a 168 Óra hetilap csütörtöki számában Iványi Gáborral.”

Csuda gonosz ember ez a Soros György.

Elkapkodja a grazi beteg elől még a jelölést is és a világ megmentőjeként tetszeleg….

 

Forrás:

http://168ora.hu/itthon/nobel-bekedijra-jeloltek-soros-gyorgyot-13287