Népszava: A nyírségi fideszesek uniós százmilliókkal üzérkednek!

Boldog István féle fideszes módszerek pár kilométerrel odébb!

0

Simon Miklós fideszes országgyűlési képviselő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 6-os számú választókerületében is hasonló szisztéma alapján dönthettek a pályázati pénzek nyerteseiről, mint a szintén kormánypárti Boldog István Jászt-Nagykun-Szolnok megyei 4-es körzetében – írja a Népszava a birtokába jutott iratok alapján.

Az ügylet a napilap rezüméje szerint az alábbiak szerint folyt: 2018-ban és 2019-ben 23 érintett önkormányzat 35 projektet nyert el TOP-os településfejlesztési pályázatokon, és valamennyi esetében K. Ferenc volt a közbeszerzések bonyolítója.

A beruházások értékét mindenhol 300 millió forint alatt szabták meg, így nem kellett nyílt közbeszerzési eljárást kiírni, a cégeket meghívásos alapon, jobbára ugyanabból a körből választották ki az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer nyilvános adatai szerint.

Ezek a cégek a pályázatokon hol ajánlattevőként, hol nyertesként tűntek fel. Utóbbiak között volt évek óta működő, több embert foglalkoztató – tehát a munkák elvégzésére valóban alkalmas – építőipari cég, de akadt gyanúsan sikeres társaság is.

Egy konkrét példát is említ a cikk: Kislétán például három beruházást nyert el az egyébként 13 esetben ajánlattevőként is szereplő nagykállói Diamond-Út Kft., amelynek mindössze egy alkalmazottja van.