Németh Szilárd: Birkózóakadémiát építünk Szerbiában! – 1 milliárdért

Elhelyezték a Vajdasági Birkózóakadémia alapkövét a szerbiai Magyarkanizsán szerdán.

A Vajdasági Birkózóakadémia alapkőletétele az összefogás újabb példája – hangsúlyozta Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke Magyarkanizsán. Kiemelte, hogy a vajdasági birkózás sok nagyszerű sportolót adott a világnak, és erre a hagyományra építve szeretnék tovább szélesíteni a versenyzők előtt álló lehetőségeket.

A Vajdasági Birkózóakadémia a magyarkanizsai önkormányzat, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács és a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia összefogásának köszönhetően, a magyar kormány 963 millió forintos támogatásával jön létre.

“A mai alapkőletétel fontos mérföldkő egy olyan álom megvalósulásának útján, amely sok ember közös elhatározása nyomán válhat valósággá”

– mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, honvédelmi államtitkár.

A kormány 2016-ban elindított vajdasági gazdaságfejlesztési programjára Budapest eredetileg 50 milliárd forintot szánt, a második szakaszban azonban jelentősen nő ez az összeg, és ez teszi lehetővé a birkózóakadémia felépítését is – hangsúlyozta.

Németh Szilárd köszönetet mondott a magyar és a szerb kormánynak, valamint azoknak, akik felismerték, hogy a magyar beruházások annyira erősítik Szerbiát, mint Magyarországot.

A Szerbiában élő magyar kisebbségekre Budapest és Belgrád is összekötő kapocsként tekint. Felismertük, hogy együtt többre vagyunk képesek, mint külön-külön – tette hozzá.

Megszentelik a Birkózóakadémia alapkövét. Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, honvédelmi államtitkár, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere./Kép. Facebook

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke elmondta, hogy nem véletlen választották az alapkőletétel időpontjának október 23-át.

“Az, amit ma teszünk, ugyanarról szól, mint október 23. A szabadságról, a nemzet szabadságáról, az egyén szabadságáról, az egyéni kvalitások kibontakoztatásáról és láthatóvá tételéről”

– közölte.

Az elnök megköszönte azt az erkölcsi, politikai, anyagi támogatást, amelyet a vajdasági magyar közösség az utóbbi mintegy tíz évben kapott.

“A vajdasági magyar közösség életerős, előre tekintő, önmaga számára szebb körülményeket teremtő közösség”

– szögezte le.

Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere azt mondta, hogy a birkózóakadémiával a virágzó sportélet alapját teremtik meg.

Zeljko Trajkovic, a Szerbiai Birkózó Szövetség elnöke közölte: a magyar és a szerb szövetség együttműködése példaként szolgálhat más országok számára is.

A Vajdasági Birkózóakadémiát a tervek szerint 2020 végén adják át.

Kapcsolódó cikkek

Megérdemeljük a sorsunkat…

O.L.K.T.

És akkor Orbán Viktor elkezdi saját lábra venni a vagyonát Mészáros Lőrinc nevéről!

O.L.K.T.

Tiborczék nem szeretik a nyilvánosságot!

H Miklós