Németh Péter: Orbán mindenről tudott a Borkai-ügy kapcsán!

A cím mögé illett volna egy kérdőjelet tenni, hiszen nem tudhatjuk, hogy tényleg tudott-e mindenről a miniszterelnök, márpedig, ha beperel bennünket, nekünk kell bebizonyítani az állításunkat. Képzeljenek tehát oda egy kérdőjelet, és csak a szerző fantáziájának tudják be a tényszerűnek ható közlést. De mert a szerző, persze, meg van győződve igazáról, gyorsan meg is próbálja azt igazolni. Ehhez pedig újra a kormányfő – bocsánat, ehelyütt: Fidesz elnök – kongresszusi beszédéhez kell visszanyúlni. (Ezt még, feltehetően, sokszor meg kell tenni; az az előadás messze túltesz minden eddigi Orbán-beszéden, vagyis nagyon is érdemes elemezni, részletezni, szétszálazni.)

Voltak olyan kijelentései is az Elnöknek, amelyek értelmezése nem volt könnyű, vagy nem is sikerült. A mai napig nem tudom pontosan mire vonatkozott a ködmönnel kapcsolatos kijelentés – talán valaki meg akarta őt fúrni -, és nehéz volt megfejteni a 11. parancsolatot. Itt ugye azt emelte Orbán a vallási élet örökérvényű törvényei közé, hogy, idézem: „Ne mondj rosszat fideszes társadról”. Akkor és ott – bár a jelenlévők lehet, hogy okosabbak voltak – nem lehetett értelmezni, miként került bele a szövegbe ez az üzenet, kinek szólt, mi volt az aktualitása, és persze, hogy fenyegetés volt-e, vagy csak egy sima figyelmeztetés.

A Borkai-ügy viszont adhat ehhez némi eligazítást, könnyen jöhet a következtetés: a miniszterelnök már tudott eme belháború létezéséről, netán magát a videót is látta. Ez a megfogalmazás, érzik az óvatosságot, még bizonytalan, inkább csak a lehetőség felvillantása, hogy netán a Fidesz-feje prevencióval élt, meg akarta előzni a győri polgármesterről szóló írások és képek nyilvánosságra hozatalát. Hiszen az „ördögügyvédje” blog szerzője nem hagy kétséget afelől, hogy brancsbeli, Borkai bizalmasa, ily módon pedig – ahogy a minisztériumi ügyintézéseit leírja, már ha igazak – a Fidesz befolyásos embere.

A másik – korábban talányos – orbáni kijelentés azonban szinte egyértelművé teszi, mindenről tudott a miniszterelnök. A beszéd eme része így hangzott:

„A megegyezés feltétele az is, hogy fel kell hagyniuk a közép-európai országok kormányaival szembeni rejtett akciókkal is. Nem juttathatnak hatalomba nekik tetsző politikai pártokat ilyen eszközökkel. Ibizából egy is elég volt.”

Márpedig ha Ibizát említünk, akkor az ottani képsorra kell gondolnunk, amely végképp megbuktatta az osztrák szélsőjobboldali politikus, Strachét, Orbán barátját, mégpedig egy olyan videóval, ahol jelen van egy prostituált, és jelen van a korrupció.

Nem állítom, hogy a Borkai-féle „hajótörés” ennek hű mása, de elemeiben összevethető, és csak akkor válik érthetővé a felidézése, ha van magyar megfelelője. Ez a kongresszusi elővágás lehet egy kísérlet arra is, hogy a történteket külföldi, bevándorláspárti kormányok, politikusok nyakába varrják, ám ez a blog túl összetett, és túl magyar ahhoz, hogy ez működőképes modell legyen. Kiváltképp azok után, hogy ma már azt is tudjuk: a filmben – képeken – szereplő lányok már voltak szereplői más műsornak, igaz ott tisztes vállalkozóként tűntek fel (épp a TV2-ben, hm…), esküvői ruhakölcsönzőként, fiatal, sikeres vállalkozókként, és mint akik 2017-ben e vállalkozásukra 3 millió forint uniós pályázati pénzt nyertek el. Így utólag nyilván felvetődik az emberben a kérdés: vajon nem egyfajta fedőszervezet volt az a vállalkozás? Nem másra kellett az a három millió? De: tekintsük ezt most mellékes szálnak, noha valójában pont erről kellene tudnunk mindent, foglalkozzunk csak az eredeti állítással. Azaz: tudhatott-e mindenről Orbán Viktor?
A 11. parancsolat és Ibiza említése nem hagy sok kétséget…

Kapcsolódó cikkek

Képesek vagytok végignézni, ahogy honfitársaink az utcára kerülnek?

O.L.K.T.

Milliárdos vasanyag

O.L.K.T.

Lendvai Ildikó: Jöhet a Képviselő- és Terrorelhárító Központ!

Rubóczki Tamás