Nem tűnik úgy, hogy az erre hivatott állami szervek vért izzadnának a történtek feltárására!

Közel egy hónap telt el a tavaly decemberi MTVA-székházi botrány óta, a közmédia főépületében elkövetett erőszak után hetekkel sem tűnik úgy, hogy az erre hivatott állami szervek vért izzadnának a történtek feltárására – tudtuk meg az események főszereplőjétől.

Egyelőre úgy fest, nagyon nem iparkodnak a magyar hatóságok, hogy felderítsék, kit és milyen felelősség terhel azért, ami Varju Lászlóval az MTVA székházában történt. Ezt maga a politikus erősítette meg a Hírklikk érdeklődésére.

Mint ismert, tavaly december 17-én az MTVA Kunigunda utcai székházában, többek mellett Varju László DK-s honatya is megpróbálta beolvasni az ellenzék 5 pontos követelését a közpénzből fenntartott televízió egyik stúdiójában. Az MTVA-s biztonságiak azonban nem csak megakadályozták ebben, hanem szabályosan kifektették a képviselőt.

A képviselő, akit mentővel kellett elszállítani a helyszínről, még aznap feljelentést is tett a rendőrségen hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt, vallomása mellé csatolva az orvosi látleleteit is.

Aztán hetek teltek el, mikor január 5-én váratlanul kikerült egy belső, közmédiás felvétel, egy vágatlan videó arról, ahogy az MTVA biztonsági őrei brutálisan leteperik és helyben hagyják Varju Lászlót. A jelenetet a közmédia egyik operatőre vette fel, de a közmédia híradójában később mindig csak azokat a részeket mutatták belőle, amikor a DK-s képviselő egyedül, a földön fekve vergődik.

Varju a Hírklikket most arról informálta, hogy ő, mint az ügy első számú érintettje, eddig semmilyen tájékoztatást nem kapott arról, hogy áll a nyomozás, illetve történt-e egyáltalán bármilyen nyomozati cselekmény az ügyben, noha a vágatlan videó napvilágra kerülése után feljelentés-kiegészítéssel is éltek, magyarán elküldték a felvételt a rendőrségnek, „hátha esetleg még nem látták volna” – mondta.

Ezekre egyelőre csak a csend a válasz a rendőrség részéről, holott a hatóságoknak ráadásul nem csak a hivatalos személy elleni erőszak tényállását tekintve lenne nyomoznivalójuk. A hírklikknek korábban Schiffer András azt mondta, a rendőrségnek a videó láttán azonnal meg kell indítania a nyomozást arra vonatkozóan is, hogy a Varju ellen fellépők a közmédiával szerződött vagyonőrök voltak-e, ez esetben ugyanis a törvényességi felügyeleti eljárást is meg kell indítani az őrzést végző cég ellen.

Nem hallgatott viszont Orbán Viktor csütörtökön, amikor újságírók a Varju-videóról kérdezték: a miniszterelnök szerint egy parlamenti képviselő sem áll a törvény felett, ezért hiába mehet be bármilyen közintézménybe, annak a működését nem akadályozhatja.

 

Szerző: Nagy András

 

 

olkt.hu/hirklikk.hu

Kapcsolódó cikkek

Gyurcsány Ferenc, Magyarország, 2006 Balatonöszöd.

O.L.K.T.

ÉLŐBEN: Ezt minden magyar embernek látnia és hallania kell!

O.L.K.T.

Az MSZP újra vagyonosodási vizsgálatot követel Orbán Viktor veje, Tiborcz István ellen!

Rubóczki Tamás