Nem indít eljárást az adatvedelmi hatóság Nagy Blanka ügyében.

A hatóság nem számoltatja el a kormanyparti sajtót Nagy Blanka ügyében.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) nem indít eljárást Nagy Blanka ügyben, annak ellenére sem, hogy a kormánypárti sajtóban lejáratni próbált gimnazistának szerinte is sérültek a személyiségi jogai – írja a hvg.hu.
Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke a lapnak elmondta, ez az ügy nem tartozik a hatáskörükbe, még akkor sem ha  a kiskunfélegyházi gimnazistának szerinte is sérültek a személyes adataihoz fűződő személyiségi jogai. Viszont hozzátette, hogy a lány tanulmányairól szóló állítások a véleménynyilvánítás és a közügyek szabad vitatásának részeként jelentek meg. Ha pedig két azonos rendű jog – a véleménynyilvánítás szabadsága és a személyes adatok védelmének joga ütközik – ott érvelése szerint nem a NAIH-nak, hanem a bíróságnak kell eljárnia.

Azt is megemlítette a hvg.hu-nak, hogy a tüntetésen mondott beszédével a diák közszereplővé vált, egy közszereplő esetén pedig jóval szélesebb azon adatok köre, amelyek nyilvánossága még nem sérti az illető személyiségi jogait.

Péterfalvi egyébként az egész ügyet, elfogadhatatlannak tartja, Nagy Blanka felszólalásától, Bayer Zsolt minősíthetetlen stílusán át a kormánypárti lapok lejáratásáig.

https://24.hu/belfold/2019/01/16/nem-indit-eljarast-az-adatvedelmi-hatosag-nagy-blanka-lejaratasa-miatt/


Kapcsolódó cikkek

Orbán pánikban, de most levegőt kapott

O.L.K.T.

Orbán földgömbje

O.L.K.T.

Minden idők legnagyobb Fidesz-győzelme várható

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!