Nem hiszi el, hogy kik a legnagyobb nyertesei Orbán bérpolitikájának!

„Magyarország jobban teljesít”. „Folyamatosan nőnek a bérek”. Ilyen és ehhez hasonló propagandát pöfögnek a kormánypárti médiumok, ezekkel az üzenetekkel vannak tele az arcunkba tolt plakátok az egész országban. A Népszava most egy kicsit utánanézett az Orbán-kormány nagy „sikerének”, a béremelésnek.

Így pedig, nagyon egyszerű számolással megállapítható, hogy a parlamenti képviselők illetménye az elmúlt nyolc évben 232 ezer forintról 2018-ra már közel 900 ezer forintra nőtt. Ez 287 százalékos béremelést jelent.

A miniszteri (havi) fizetések 1,15 millióról majdnem 1,8 millió forintra emelkedtek.

Az államtitkárok sem panaszkodhatnak, hiszen az ő bérük 73 százalékkal nőtt, 748 ezer forintról 1,3 millióra.

Persze például az egészségügyi dolgozók bérét is emelték az elmúlt nyolc évben. A bökkenő az, hogy az ebben a szektorban dolgozók átlagbére nyolc éve még a 200 ezret sem érte el, az elmúlt évek szenzációként beharangozott nevetséges emelései után pedig még mindig 400 ezer alatt van.

Hihetetlen, de a pedagógusoknál még ennél is rosszabb a helyzet, az ő keresetük átlagosan 50 százalékkal, 200 ezerről, mindössze 300 ezer forintra nőtt.

Visszakanyarodva a kormány béremelésének igazi nyerteseihez, a tárca nélküli miniszterek viszik a pálmát. Ők jelenleg ketten vannak, átlagbérük havi ötmillió forint. Gratulálunk Bártfai-Mager Andreának és Süli Jánosnak!

Akkor erről ennyit. Persze, aki egy kicsit is gondolkodik, az nem a plakátoknak, hanem a pénztárcájának hisz. És még valami: Vajon, ha tényleg jobban teljesítene az ország, szükség lenne arra, hogy ezt brutális közpénzmilliárdokból hirdessék Orbánék plakátokon, tévében, rádióban és mindenhol?

Forrás Zsurpubi https://zsurpubi.hu/cikk/7184-orban-viktor-sikerei-nem-fogja-kitalalni-kik-az-igazi-nyertesei-a-bernovekedesnek/

Kapcsolódó cikkek

Akár halottak is szavazhatnak május 26-án

H Miklós

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott az MSZP

O.L.K.T.

Orbántól fél az Európai Néppárt.

H Miklós