Nem Gyurcsányt védem de ez a frankó

0

Olvasom Orbán oldalát (néha hozzá is szólok, bár nem nagy kedvvel, annyi ostobának úgyis hiába mondom).
Rendre, ugyanazzal a szóhasználattal (ebből vélem, hogy központi utasításra) elmondják, hogy Gyurcsány lopott és tönkretette az országot.
Hagyjuk most a “lopott” szöveget, mert ha 5 Ft-ot rá tudtak volna bizonyítani már a tényleges életfogytiglant töltené.
Vegyük a “tönkretette” mantrát.
720 km autópályát, autóutat építettek, akkor, amikor erre még igen csekély uniós támogatás volt. A fidesz fizetőssé tette ezek legtöbbjét – de a nagy dicsöitők kussoltak. Sőt. Az sem zavarja őket, hogy imádott kormányuk ugyanennyi idő alatt, sok-sok uniós pénzből csak 150 km-t tudott összehozni.
Működött az egészségügy, elindult egy reform – amit a fidesz vert keresztbe a 300 Ft-os vizitdíj leszavazásával (Bihari Mihály örök szégyeneként). Ma ha időben szeretnél eredményt kapni, esetleg elkerülni azt, hogy 3-4 órát ülj a vérvételen, akkor bizony ennek a 300 Ft-nak a többszörösét kell kifizetnünk.
Működött az oktatás, bár a pedagógusok egy része (fidesz uszításra) az új oktatási reform ellen fordult, amely lehetővé tette, hogy 2 év alatt (2 évenként készül PISA jelentés) 5,2 %-kal csökkenjen a funkcionális analfabéták száma (17 %-ra). Most, hála a NAT-nak már 30 % fölött van, az új NAT tesz róla, hogy 50%-ra emelkedjen. (Tudjuk a negatív növekedés is növekedés.)
2 millió volt a létminimum alatt élők száma a világgazdasági válság alatt – ma amikor “jól teljesítünk” 4,3 millió. (Mekkora lenne ez a szám, ha a kb. 1 millió külföldön dolgozó nem tudná támogatni az itthon maradottakat?)
A nyugdíjak svájci indexálásúak voltak, kb duplája volt az emelés a mostaninak.
A forint a 260-280 Ft/euró árfolyamon járt, ma jobb napokon eléri a 350-et.:(
És ezt a szoc-lib kormány úgy érte el, hogy közben rendre egyeztettek a szakmai szervezetekkel, és a fidesz ott keltett zavargást, ahol tudott, ott szabotált, ahol tudott, és hetenként jelentette fel a kormányt az Uniónál.

Szerző. Boldizsár Judit (Facebook)