Nem egyszerű dolog Fideszesnek lenni. Itt vannak a feltételek:

Tizenkét feltétel, melyeknek meg kell felelned

Orbán Viktor nem karikás ostorral terelte össze saját táborát, ám elég egyértelművé teszi, hogy mely kritériumoknak kell megfelelniük azoknak, akik a sok korrupciógyanús ügy, a kormányzati arrogancia, és az ország versenyképességének gyengülése ellenére is büszkén vállalják kormánypártiságukat. Az alábbi összeállításból kitűnik, hogy azért nem kell csodát tenni ahhoz, hogy elszánt fideszes szavazó váljon belőled.

1. Ha valaha volt kockás inged, letagadod, a közösségi oldalakról levakarod azokat a fotókat, melyeken ilyen ruhában feszítettél, illetve, volt a társaságodban kockás inges ismerősöd. A biztonság kedvéért a ruhatáradban még meglévő kockás flanelingeket megsemmisíted vagy eladományozod. A stréberek vásárolhatnak maguknak helyettük olyan libafoszöld inget, melyet mostanában előszeretettel hord nyilvános eseményeken Orbán Viktor.

2. Rózsafüzért tartasz otthon, hogy elűzze Soros György rontó szellemét. A vallási kegytárgy mellé dukál imalánc is, és néhány Orbán Viktort dicsőítő verset is bekészíthetsz reggelente a táskába, mielőtt Soros György ellen indulsz harcba.

3. Az igazi fideszes nem hagyott ki egyetlen Békemenetet sem, ha véletlenül betegség vagy disznóvágás miatt kihagyta valamelyiket, akkor a következőre vitt magával még egy embert, hogy pótolja a hiányosságot.

4. A csontfideszes csakis M1-et néz, esetleg TV2-őt, ha sorosozásra, hajnalig tartó migránsozásra és Orbán Viktor dicső tetteinek és ékes beszédeinek megismerésére vágyik. Ha valaki a családban véletlenül az ATV-re, RTL Klubra, netán a Hír TV-re vált, akkor kézlevágással, a családból való kizárással fenyegeti meg.

5. Ha fideszes létedre a közösségi médián szörföl, elszántan agitálsz a kormánypárt mellett, jól elküldöd a jó édes anyukájába azt, aki valami rosszat ír Rogán AntalrólHabony ÁrpádrólMészáros Lőrincről, netán egyenesen Orbán Viktort pocskondiázza. Szinte lekopik az ujjbegyedről a bőr, ha lájkolni kell egy-egy kormányzati posztot, melyen szidják BotkátVonátGyurcsányt, meg a többi Soros- és Simicska-bérencet.

6. Ha a megveszekedett fideszes valaha az MSZMP tagja volt, akkor mélyen hallgat róla, de ha ez nyílt titok, akkor harsány komcsizással kompenzálja ezt a múltbéli hiányosságát, és azzal indokolja a pártagságot, hogy akkor még nem létezett a Fidesz, és lett volna oda lépett volna be.

7. A zsír fideszesnek fogalma sincs, hogy hol van Brüsszel, de jobban utálja ezt a várost, mint a kietlen és forró sivatagot. Az Európai Unióról sem tud sokat, de azt kívülről fújja, hogy a Soros-tervet hajtja végre. Mellékesen jegyezzük meg, hogy a Soros-tervet se tudná, hogy mi fán terem, ha a kormány nem írta volna meg neki a nemzeti konzultációs levélben.

8. Ha fideszes szavazó vagy, nagyon kedveled Vlagyimir Vlagyimirovics Putyint. Az orosz elnök fotója ott díszeleg a kredenceden Orbán Viktoré mellett, és egy esti iskolában próbálod feléleszteni a benned gimnázium óta szunnyadó orosz tudást.

9. Ha durván fideszes vagy, mindig bő nyálat forgatsz a szádban, hogy ha az utcán meglátsz egy jobbikos plakátot, gyorsan köphessél egyet az irányába. Ha véletlenül valahol meglátod Simicska Lajos vagy Soros György fotóját, szintén köpsz egy hegyeset, nehogy már ők nevessenek a végén.

10. Ha elszánt fideszes vagy, akkor minden pénteken hajnalban kelsz, odakuporodsz a rádió mellé, hogy halld az elmaradhatatlan miniszterelnöki interjút. Ha jól odamond Orbán Viktor, még tapsolsz is a rádió mellett, és magadban azt kívánod, egyszer megszorítsd ennek a nagy embernek a kezét, de valószínűleg elájulnál a megilletődöttségtől.

11. Ha megzabolázhatatlan kormánypárti szavazó vagy, akkor szereted a focit, a magyart meg kifejezetten imádod. Nem érdekel, ha a csapat kikap Andorrától, a te szívedben a kormánypártiság egyben a magyar futball iránti elkötelezettséget jelenti. Nagy híve vagy a stadionépítési programnak, és olykor egy hétvégén több bajnoki meccsre is kilátogatsz, hogy növeld a most még kissé gyér nézőközönség számát.

12. Ha kőkemény fideszes vagy, akkor már jártál Felcsúton, a miniszterelnök szülőfalujában. Voltál már a Pancho Arénában, megcsodáltad Orbán Viktor házát, és felültél a helyi kisvasútra. Amíg be nem kukkantottál a községházára – amely egyben a legsikeresebb magyar gázszerelő, Mészáros Lőrinc egyik munkahelye- addig nem is volt értelme az életednek. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Azok az igazán nagy harcosok, akiknek a mokaszinjét se tudod megszagolni, mert olyan gyorsan lovagolnak el előtted.”

SZEKA. BLOG. HU

Kapcsolódó cikkek

Human Rights Watch: Magyarország diktatórikus!

Rubóczki Tamás

Juszt László nyilvánosságra hozott egy fotót Orbán múltjáról – kezdhetsz magyarázkodni Orbán!

Rubóczki Tamás

Több mint száz Fideszhez köthető korrupciós ügy eltussolásával vádolják Polt Péter ügyészségét!

Rubóczki Tamás