Nehéz szavakba önteni

0

Egy olyan helyzet elején vagyunk ami a mai társadalomnak ismeretlen.

Persze voltak nagy világjárványok melyek megtizedelték a lakosságot de azok olyan korszakban történtek amikor az orvostudomány majdhogynem kuruzslásnak számított.

A modern kor embere nem találkozott még ilyennel, hiszen a többség feltétel nélkül bízott az orvostudományban amit jól is tett.

Ezt kellene tenni most is. Megfogadni a javaslataikat és tanácsaikat.
Ehelyett vannak emberek, és nincsenek kevesen, akik felülírva a józan ész diktálta javaslatokat, önmagukat és másokat veszélyeztetve felelőtlenül viselkednek.

A közösségi média hemzseg azon posztoktól amin felelőtlen emberek fittyet hányva a kéreseknek felelőtlen magatartásukkal akár szándékosan is ártanak a köznek.

Nehéz szavakba önteni a felelőtlenséget!

Tisztelettel kérjük azokat, akik így viselkednek, tartsák be a kéréseket, hogy ne utasítás legyen belőle!

Ez nem a politikai csatározás színhelye és ideje, ezért ne várja meg senki, hogy a politika avatkozzon be a szabad cselekvésébe, hanem példát mutatva önmaga teszi az elvárt dolgokat, hogy mielőbb biztonságos véget érjen a veszélyhelyzet.

Minden tiszteletünk azoké akik erőn túl teljesítve értünk teszik dolgukat úgy, hogy félreteszik a politikai nézeteiket és az anyagi követelésüket.

Kérünk mindenkit, hogy fogadja meg a tanácsokat és vigyázzon önmagára és az embertársaira!

HM