Ne engedjük, hogy hatalmi játszmák bábui legyünk

0

Örülök annak, hogy Alföldi Róbert egyértelműen letette a voksát Karácsony Gergely mellett. A művész miden mondatával egyetértek, meggyőződésem, hogy Gergely a legjobb, legfelkészültebb jelölt hármójuk közül. Neki van a legtöbb esélye Tarlós legyőzésére, és egy 21. századi, modern, az embereket szolgáló, zöld és korrupciómentes főváros “felépítésére”.

A színész–rendező közösségi oldaláról idézek:

“Nehezen megy nálunk az összefogás.

Még akkor is, amikor már szinte egyetlen esélyünk marad, hogy együtt talán változtatni tudjunk azon az irányon,
amerre megy az ország.

Lehet, hogy ugyanúgy szeretnénk a változást,
de mégis fontosabbak lesznek a saját kis szemétdombjaink
és saját kis pártérdekeink.

De most akkor is van egy kis esély a változásra!

Minél többen menjünk, ès mutassuk meg, hogy mi, a szavazók igenis össze tudunk fogni
egymásért, a fővárosért, és ebben a helyzetben
az országért is.

És ne engedjük, hogy hatalmi játszmák bábui legyünk.

Menjünk el előválasztani, és azt az embert válasszuk, akinek valóban van esélye nyerni ősszel az önkormányzati választásokon.

És aki mellett még pár hete szinte egységesen
ott állt mindenki.

Mert a politika mégiscsak egy szakma.”

Forrás:

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!