A nagy kamupárt-mustra: Alaposan elemeztem az idei választáson induló összes (82) pártot. Pokol, a 78-adiktól lefosod a bokád!

Kedves látogatók!

“Ahogy az várható volt, az idei választás előtti hónapokban is számtalan párt bukkant elő a semmiből, hiszen 2014-ben is jó biznisz volt kamupártot alapítani, miért lenne ez másképp 2018-ban

Régóta mondom, hogy ezt az országot nem a Mészáros Lőrincek és a Habony Árpádok rabolják szét a legfőképp, hanem MINDENKI saját lehetőségeihez és képességeihez mérten, csak a Mészáros Lőrincek és a Habony Árpádok kicsit több lehetőséggel bírnak.

Az erről szóló hosszú tavalyi írásomat most kiegészíteném annyival, hogy az ország szétrablásának különösen pofátlan módja a kamupárt-alapítás. Ez ugyanis nem csak az adófizetők pénzének felelőtlen elherdálása, de aláássa a demokráciába vetett bizalmat, és ellehetetlenít minden új valóban lelkiismeretes emberekből álló politikai kezdeményezést.

Hogy egy kicsit megnehezítsem a kamupárt-alapítók dolgát, összegyűjtöm őket itt, hiszen aki nem publikál magáról érdemi tartalmat az interneten (vagyis kamupárt) annak nevére keresve jó eséllyel ez a bejegyzés lesz az elsők között a Google találati oldalán, ami nekem jó, hiszen kattintást hoz, nekik mert rossz, mert mindenki számára világos lesz, hogy kamupártról van szó – erre mondják, hogy win-win :)”

Az alábbiakban láthatjátok a felsorolást, azon pártokét amelyek indulnak a nagy megmérettetésen. Részletesen minden párthoz kommentárt fűzött a szerző, melyet jó, a elolvasunk.

Annyi azért már feltűnik elsőre, hogy mindegyik párt kivétel nélkül nekünk akar jót. Legalábbis a programja és a tevékenysége alapján, noha mi tudjuk, hogy igazán jót épp saját maguknak akarnak a könnyen megszerezhető állami pénz, köz-pénz által.

Nagy munka volt ezt a listát összeállítani és mindegyik pártot külön jellemezni. Ezért a cikk írója

Tomanovics Gergely

külön dicséretet érdemel. Nem szeretném tőle elvenni a dicsőséget azzal , hogy kirakom, hanem én is fontosnak tartom azt, hogy ha elmegyünk választani, nagyjából tudjuk, lássuk a felhozatalt.

Íme tehát a lista és jellemzés a választáson indulni kívánó pártokról:

Katt a linkre, vagy másold be!!

http://tomanovicsgergely.blog.hu/2018/02/17/a_nagy_2018-as_kamupart-mustra

tomanovicsgergely.blog.hu/2018/02/17/a_nagy_2018-as_kamupart-mustra

http://tomanovicsgergely.blog.hu/2018/02/17/a_nagy_2018-as_kamupart-mustra

 

 

 

Kapcsolódó cikkek

Zacher: csak akkor lesz változás, ha bedől a rendszer!

H Miklós

Tarlós repülni fog?!

Rubóczki Tamás

„Eljön az igazság pillanata”

O.L.K.T.