Nagy a baj és a fejetlenség: Összeomolhat napokon belül az államigazgatás.

0

Hosszú évek óta először nem nőtt éves alapon az üres álláshelyek száma Magyarországon, ez az első halvány jele annak, hogy a munkaerőhiány tetőzött. Azonban a munkaerőpiac szétszakadt: a versenyszférában enyhülni látszanak a gondok, míg a közszférában egyre súlyosabb a probléma, amiből kiemelkedik az egészségügy egyre romló helyzete.

A magyar gazdaság jelenlegi növekedési ciklusában példátlan esetet láthatunk: az idei első negyedévben csökkent a betöltetlen álláshelyek száma az előző év azonos időszakához képest, amely a munkaerőhiány csillapodásának jele. Január és március között 57 300 betöltetlen álláshely volt a versenyszférában, ami visszaesést jelent az előző év azonos időszakában mért 58 800-as adatához képest a KSH adatai szerint.

A tavalyi év utolsó három hónapjának negyedéves alapú esését még lehetett szezonális hatásokkal magyarázni (télen kevesebb a szezonális munka), azonban az idei adat már több ennél. Vagy azt látjuk, hogy a vállalatok könnyebben megtalálják a szükséges munkavállalók, vagy azt, hogy már nincs is szükségük annyi dolgozóra, mert kereslet csökkenésére, illetve a gazdasági növekedés lassulására számítanak vagy az automatizálási folyamatok elkezdtek beérni, és így kedvesebb élőmunkára van szükségük, illetve az is igaz, hogy egyre több munkavállaló jön a magyar versenyszéfárba harmadik országból.
Könnyen lehet, hogy a három folyamat együttesen zajlik a magyar gazdaságban…

Az oktatásban 4100 betöltetlen álláshely volt az első negyedévben, ami 20%-os növekedés éves alapon, az adatokat azonban torzítja, hogy hány állást lehet “kiírni”. Az egészségügyből már több mint 9000-en hiányoznak, ami szintén két számjegyű növekedésnek felel meg – így nem csoda, hogy naponta hallunk olyan híreket, hogy egyes kórházakban nincs elegendő orvos vagy nem tudják ellátni az ügyeleteket, elhalasztják a műtéteket, illetve egyes osztályok stabil működése sem biztosított. Az állami szektorban ráadásul béremeléssel sem tudják megtartani az egyes intézmények/szektorok a munkavállalókat, mert a bér központilag meghatározott. A közigazgatás-védelem nemzetgazdasági ág is egyre nagyobb munkaerő hiánnyal küzd, itt 6700 betöltetlen álláshelyet láthattunk.

Összességében tehát azt látjuk, hogy a versenyszférában csökken a munkaerőhiány, viszont Az állami szektorban egyre súlyosabb a munkaerőhiány, amely részben az oktatásra, de főképp az egészségügyre koncentrálódik.

Forrás és a teljes cikk itt olvasható:https://balramagyar.hu/2019/06/22/orbannek-egyre-nagyobb-bajban-tenyleg-napok-kerdes-s-teljesen-osszeomlik-az-allamigazgatas/