Na tessék, már orvvadász fideszesünk is van!

Orvvadászattal gyanúsítja a rendőrség Bognár Zoltán fideszes fertődi polgármestert – tudta meg a Népszava.

A politikus a lapnak elismerte, hogy lelőtt egy állatot, de azt mondta, hogy csak önvédelemből tette. Bognár – aki hivatalos vadásztársasági tag – csütörtök éjjel egy családtaggal vadászgatott a társaság területén a Lés-erdőben, majd hazafelé átvágtak a vadászati zónán kívül eső parkos erdőrészen is.

Ekkor rontott rá és társára egy háromtagú vaddisznó csapat, a polgármester szerint egyértelműen támadó szándékkal. Még időben le tudta lőni a feléjük rohanó állatok közül az elsőt, ami alig húsz méterre közelítette meg őket – a két másik állat elfutott.

Bognár szerint ekkor valaki kihívta a rendőröket, és mivel tényleg vadászövezeten kívül lőtt, a rendőrségnek is lépnie kellett. A polgármester gyanúsított lett az ügyben, de hangsúlyozta, hogy kihallgatása során mindenről beszámolt, és kísérője is tudja tanúsítani, hogy igazat mondott.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a lapnak megerősítette, hogy orvvadászat bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást.

A folyamatban lévő eljárásra hivatkozva azonban további részleteket nem árultak el.

Via: nepszava.hu

Kapcsolódó cikkek

Magyarországon nincs jogállam!

O.L.K.T.

Hidvéghi Balázs teljesen megbolondult a migránsoktól!

O.L.K.T.

Minden rendben, csak az ország egy része éhezik!

H Miklós
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!